Vác-környéki túrák
Notter Béla, 2009. március 18. 17.55Megint kegyeikbe fogadtak az Istenek! A hét legaranyosabb napját kifogva igazi örömturistává válva szép napot töltöttünk Vácon és környékén. Isaszegen volt az első gyülekező negyed nyolckor, majd Gödöllőn folytattuk a túratársak begyűjtését.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
- Tovább
VI. Isaszegi csata emléktúra
Notter Béla, 2009. március 7. 11.1245, 30 és 15 km-es távokon - 2009. április 5. (vasárnap)
Az Útvonalkövetők Klubja és az Isaszegi Természetbarát Klub – Isaszeg Város Önkormányzatának, az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körének valamint a Csányi Szörme Kft. támogatásával – 2009-ben már hatodik alkalommal rendezi meg hagyományos teljesítménytúráját, amelyre valamennyi érdeklődőt szeretettel várunk, köztük Önt/Téged, ismerősei/de/t, barátai/da/t is! A túra megrendezésével az 1849. április 6-án vívott isaszegi csatának kívánunk emléket állítani, valamint megismertetni a természetjárókkal, turistákkal a Gödöllői-dombság kevésbé ismert, teljesítménytúrák által eddig még szinte alig, vagy egyáltalán nem érintett szép tájait, turistaútjait.
Tanösvények Vác környékén (Gyadai + Duna-ártéri tanösvény)
Notter Béla, 2009. március 4. 22.21- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Közgyűlési meghívó
Notter Béla, 2009. február 17. 22.49Éves közgyűlésünket 2009. március 21-én 15:00 órakor tartjuk.
Helyszín: Falumúzeum (2117 Isaszeg, Madách Imre utca 15.)
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
- Tovább