Az esőre hajló időjárás ellenére ismét szép számban – 23-an – gyülekeztünk Isaszegen majd Gödöllőn, hogy szeptemberi túránk kezdetét vegye. Gödöllőn csatlakozott hozzánk három budapesti túratársunk, majd Ikladon egészült ki a csapat.

Háromnegyed nyolckor már Szandaváralján voltunk. A buszforduló közelében parkoltunk le, majd rövid körbekínálások után elindultunk az országos kék jelzésen. A falu nagyon szép rendezett volt, virág díszített minden útjelző táblát, kutat, emlékművet. Láttunk egy szép palóc házon táblát, mely szerint az tájház. Elhagyva a települést néha kicsit szemerkélő esőben elkezdtünk kapaszkodni a vár felé. Rövid időn belül cipőnk térfogata - nem is beszélve tömegéről – erős növekedésnek indult. Szemből pár teljesítménytúrázóval találkoztunk, sőt ismerősökre is leltünk közöttük. A vár bevétele délkelet felől történt, hadakozni nem az ellenséggel, hanem – legalábbis az utolsó szakaszon – a meredek hegyoldallal kellett. Felérve körbejártuk a várból megmaradt romokat, elhüledeztünk az akkori „logikán”, miszerint a töröktől visszafoglalt várat a magyarok robbantották fel, hogy ne kerüljön ismét török kézre. Megreggeliztünk, majd tovább indultunk. A bazaltömlés melletti lépcsőfokok már végnapjaikat élik, a benőtt bokrok miatt már csak „lapjával” lehet a korlát mellett végigmenni. Többet érdemelne ez a hely! A volt kőbányába vezető utat elhagyva a Babka nevű hely felé vettük az irányt, elhagyva a kék jelzést. Nagyszerű napsütésben kicsit pihentünk, majd egy jelzetlen, jól kijárt kocsiúton lecsurogtunk a település melletti országúthoz, ahonnan már nem voltak messze kocsijaink. Meg szerettük volna nézni reggel kívülről látott tájházat is, de sajnos az hétvégén nincs nyitva.

Így továbbálltunk Szandaváraljából, és átmentünk Terénybe. Mi sem természetesebb, mint az, hogy ott az Orsós Magnó Múzeumot néztük meg, mely e témában a világ legnagyobb magángyűjteménye. Az a 18 ember, aki bejött megnézni a múzeumot, nagyon élvezte. És nem csak a sok egyedülálló készüléket, hanem Nagy Vilmos úr szívből jövő, érzelmi töltésű ismertetőjét is. A magnetofonokon kiváló hangzású korabeli zene szólalt meg. Készítettünk még fényképeket Szent-Györgyi Albert szobráról, a szoborparkról.

Ezután keskeny, de jó minőségű úton a 469 m magasan lévő Sasbérci kilátóhoz autóztunk. A kilátó 1920-ban épült vadászkastélynak, 2001-ben eredeti szépségében felújították. Nagyszerű kilátás nyílik róla a korábban bejárt Szandavárra, valamint a Cserhát központi magjára, Mátrára.

Sanyi ötletére Bujákon keresztül jöttünk haza, de ha már arra járunk, javasoltam, nézzük meg a bujáki várromot is. Húszan két részletben fel is mentünk a kilátóba. A korábbi eső, és erős szél miatt nagyon tiszta volt a levegő, minden irányban nagyon messzire el lehetett látni. Bujákot ugyan nehezen sikerült elhagynunk (mentségünkre navigációt segítő útjelző táblát sehol sem láttunk), végül azért csak hazataláltunk.

Szombat reggel igencsak nagy gyereksereg  zsivaja tette élénkké az isaszegi vasútállomást. A Damjanich iskolából 45 diák és 3 kisérőtanár érkezett a túrára, melyet a Természet Oszlopcsarnoka pályázat keretében szerveztünk. Eredetileg is 25-30-an indultunk volna, de a hirdetményre -  miszerint aki a túrára jön, nem kell iskolába mennie - még fel is bővült a létszám.

Gyalogtúránk Galgagyörkről indult, ehhez Aszódon vonatot kellet váltani. A mi kis piros vonatunk már benn állt az állomáson, ezért a fél órás kényszerű várakozást úgy tettük hasznossá, hogy a gyerekeknek ismertettem a Galgamente és a Cserhátalja domborzatát, földtanát, vízrajzát, éghajlatát, állatvilágát. (Az internetről levadászott írás Balogh János művének rövidített változata volt.) A gyerekek meglepő figyelmességgel hallgatták az ismertetőt.

A vonatról leszállva Z sáv jelzést követve előbb a Galga hídján keltünk át, majd a Béke utcán át hagytuk el a falut. Eleinte a Meleg-völgyben zöldellő vetések között haladtunk, majd mikor mellénk szegődött a Galgamácsa felől érkező Z+ jelzés, már egy szép fasoron, 800 m után pedig szinte a teljes hátralévő úton szép erdőben vezetett utunk.

4 km megtétele után a Kőbányák mellett egy szép erdei pihenőhelyhez értünk. Általános reggelizés után a Kőbánya karéjában tartotta meg Kelemen Csiky István tanár úr a játékot, melynek nagy sikere volt. Játék végén mindenki – a játékban való aktivitása sorrendjében - válogathatott különböző fajtájú csokik közül.

A következő kőbányában kialakított pályán épp agyaggalamb-lövészet volt, mely felkeltette a gyerekek érdeklődését, be is gyűjtöttek pár szétlőtt korongot. Továbbhaladva 1,7 km után jelzést váltottuk, és a Z körön mentünk tovább, egészen a jóízű vizet adó Rózsa-kútig, közben mindenki nagy örömére két őzikét is láttunk. Itt egy kicsit hosszabb pihenőt tartottunk, majd innentől egészen utunk végéig a P sáv jelzésen haladtunk. Egy út menti pocsolyában nagy érdeklődést (némelyekben iszonyt) váltott ki az ott látott béka-petesejtek tömege. Enyhén lejtős úton értünk be Acsára, elhaladtunk a Prónay-kastély mellett, majd kiértünk utunk végcéljához a vasútállomáshoz. 14,6 km-t gyalogoltunk idáig.

Mindent összevetve egy jó hangulatú túrát tettünk, sok gyerek kérdezte, mikor tartjuk a következő túrát, mert szívesen venne rajta részt. Hát ezért is csináljuk!