A tavalyi évhez hasonlóan idén is megtartottuk Mikulás-kereső túránkat – a kisgyerekek miatt ezúttal is volt rövidítési lehetőség. A túrát közösen szerveztük az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével, akik delegálták a Mikulást és a Krampuszt is. Kellemes időben 70-en voltunk.

    A túra előkészítéseképp a létszámnak megfelelő mézeskalács-Mikulást Babi elkészítette, bevásároltunk, csomagot készítettük. Szombaton 9 óra után taláIkoztunk az isaszegi vasútállomáson. Nem is volt kis feladat ennyi ember megjelentét konstatálni – főleg úgy, hogy a nevezési listát otthon felejtettem. Azért pár perc alatt sikerült megoldani a feladatot. Az aluljárón átbújva a Tőzeg-tavak felé vettük az irányt. A tavat félig jég borította. Voltak köztünk nagyon jó erőben lévő, fürge gyerekek, ezért minden kanyarnál be kellett várnunk a lemaradottakat. Erre kicsit még rá is játszottam a várakozásokra, nehogy túl hamar érkezzünk a tetthelyre. Felkapaszkodtunk a Bolnokai-dombhátra. Sokan elszörnyedve látták, hogy egy meredek lejtő után a szemközti gerincre is fel kell mászni. Ez volt a Szarka-berki-dűlő. Innen megint leereszkedtünk, majd a Természetvédelmi terület mellett elhaladva egy szépívű kocsiúton a Kereszt-hegyre értünk fel. Itt nagy Mikulás-keresésbe kezdtünk. Elterelő hadmozdulatokat kellett tennünk, mert a Mikulás még nem ért ki a megbeszélt helyre. Kiérkezését nehezítette az előző napi szélvihar által útra döntött fenyőfa is, melyet előbb félre kellett ráncigálni. Időhúzásként először rossz irányba indultunk, ahol esélyünk se volt rá, hogy megtaláljuk a Mikulást. Mikor telefonon megkaptam a kedvező híreket - miszerint már helyén van a Mikulás -, elindultunk a jó irányba.

    A gyerekek előbb a Krampuszt fedezték fel. Nagy versenyfutás kezdődött, ki ér oda először. Ezt követően hamarosan a Mikulást is megtalálták egy fenyőfa alatt. Minden jó gyerek megkapta ajándékát – később pedig a jó felnőttek is. Bátor és talpraesett gyerekek verseltek, énekeltek is – ők külön jutalomban is részesültek. A felnőttek jutalma a finom forralt bor volt, melyet a nyugdíjasok készítettek számukra. Mikor mindenki megkapta a magáét, különváltunk. A kisgyerekes szülők, nagyszülők egy rövidebb úton visszaindultak a vasútállomásra.

    Húszan voltunk azok, akik még nyolc kilométerrel megtoldottuk a Mikulás-kereső túrát. A Kereszt-hegy gerincén indultunk tovább. Jobb oldalon ligetes hegyoldal, baloldalt zöld vetés mellett haladtunk. A szántóföld után fiatal tölgyerdőt értünk el. Ennek szélén először balra fordultunk, majd mielőtt betértünk volna az erdőbe, megebédeltünk. Olyan jó melegen sütött a nap, hogy le is lehetett ülni a földre. Hátizsákjainkból még finom sütemények, forralt bor, pálinka is előkerült. Továbbindulva a volt honvédségi területnél balra, majd ismét balra fordultunk. Pár kilométert gyalogolva elértük Gazda-erdőt és a Z+ jelzést. Immár ismerős, saját festésű úton haladtunk, bár helyenként munkagépek által kitaposott út más irányba csábított, mint amerre a jelzés halad. Elértük az Isaszeg-Pécel országutat. Akinek sietős volt a dolga - az valamelyik családtagját kocsival iderendelve - itt abbahagyta a gyaloglást. A nagy többség továbbment, majd ismét felkapaszkodva Kereszt-hegyre, ott voltunk, ahol korábban a Mikulást megtaláltuk. Széles úton elértük a Képes-fát, majd a Polgármesteri Hivatalnál balra fordulva a vasútállomásra értünk. Itt fejeződött be túránk, amely idáig 14,5 km-t kóstált.

 

Kis csapatunk gyerekeiben és éppen volt gyerekeiben erős szimpátia van a Mikulás iránt. Ennek is tudható be, hogy 28-an indultunk keresésére a Budai-hegységben.

Isaszegen a Művelődési Otthon előtt 8 órakor találkoztunk. Jó volt látni a Művház előtt felállított Betlehemet (1. kép). A következő találkozóhelyünk Gödöllő volt. Itt már kezdtünk úgy kinézni, mint egy Mikulás-csapat (2. kép). Az Isaszegről jövő 4 kocsi itt további kettővel egészült ki. Így indultunk el, hogy a PTSZ szervezte Erdei Mikulás-kereső túra rajthelyét a Szépjuhászné közelében megleljük. Ez egyáltalán nem volt nehéz, hiszen a környéken rengeteg Mikulás-sapkás gyereket és felnőttet láttunk.

A parkírozó mellett lévő tisztáson az indulókat Georgiades Évike és fia fogadta, látta el jó tanácsokkal, térképpel. Külön felhívták mindenki figyelmét a 100 méterre sem lévő 1300-as években épült – ma már csak romjaiban látható - Budaszentlőrinci pálos kolostor megtekintésére, sőt leírást is kaptunk róla. Szavukat mindenki megfogadta, ezért a kolostor teljes befogadóképességére szükség volt, hogy mindnyájan elférjünk benne (3. kép).

A Hárshegyi körút zöld irányított kör jelzésén indultunk (4. kép). Hármas útkereszteződéshez érve szinte kötelességszerűen indultunk a Kis-Hárs-hegyi kilátó felé. Annyian voltunk, hogy a kilátó felé-, és felől kialakult egyirányú út betartását mindenki magára nézve kötelezőnek érezte. Magába a kilátóba való feljutás is eltartott egy kis ideig (5-6. kép), mégis megérte felmenni, mert – ugyan sejtelmes párába burkolózva – a Budai-hegység jó részét beláthattuk (7. kép).

Abból a megfontolásból, hogy a mezőny kicsit széthúzódjon és az abonyiak igen népes gyerekseregével ne együtt érjünk a Mikuláshoz, nem a S sáv, hanem a Z körút jelzést követtük. Persze evvel a kis többlet-úttal nem kerültünk nagy időhátrányba, hiszen összesen 400 m-el volt hosszabb ez az út a másiknál. Ismét elérve sárga jelzést, azon átmentünk a gyermekvasút pályáján. A gyerekek nagy örömére épp jött egy Mikulás-fejjel feldíszített szerelvény. A fákon lévő kis Mikulás-képek jelölték az irányt, mikor letértünk a S j-ről és a Schüller útra tértünk. Párszáz méter után balra fordultunk és elértük a Tótasszony oltárt (8. kép). Egyre nagyobb Mikulás-képek (9. kép) a Mikulás közeledtét jelentették számunkra. Végül megtaláltuk őt a S és a S körút kereszteződésében. A mi csapatunkban csak jó gyerekek és felnőttek vannak, ezért még a krampusztól is csomagot kapott mindenki, és nem virgácsot (10-11. kép).

Folytattuk utunkat. A gyermekvasút végállomása előtt elhaladva a gyerekek unszolására négyen úgy döntöttek, hogy vonatra szállnak. A többiek OKT-n haladva Nagy-rétre, majd a Szépjuhászné útra értek (12. kép). Sajnos majd 900 m-t gyalogjárda nélküli aszfaltúton kellett mennünk, csak egy rövid szakaszon tudtunk erdőben egy kanyart levágni. Végre a P jelzést követve elhagytuk az aszfaltozott utat, és nekivágtunk utunk legmeredekebb szakaszának (13. kép) leküzdéséhez. A Z körút jelzést elérve elemózsiáztunk, majd pár fő kivételével (akik a P-on közvetlenül mentek vissza a kiindulópontra) a nagy többség továbbra is együtt haladt, és a Hárshegyi körúton, majd S jelzésen a Kaán Károly kilátóhoz ment. Közvetlenül a kilátó előtt egy kis horhosban (14. kép) van a Bátori-barlang (nevét Bátori László pálos szerzetesről kapta, aki a XV. században élt itt) lefalazott mesterséges bejárata.

A kilátó (15. kép) 454 m magasan van. Szomorúan olvastuk a feljárat mellett, hogy Kaán Károly erdőmérnök emléktábláját rongálás miatt az erdészeten őrzik (16. kép). Már az emléktábla másolatát is megpróbálták tönkretenni embernek nem nevezhető lények. Fenn a kilátó teraszán jó erős szél fújt, legalábbis ahhoz, hogy a térképet kiteríthessük a számunkra be nem azonosítható épületek, települések pontosítására. Szép kilátásban volt részünk (17. kép). A S sáv jelzésen (18. kép) értünk vissza kocsijainkhoz. Illendően elbúcsúztunk egymástól. Legközelebbi újévköszöntő túránk január 3-án lesz Isaszeg környékén.