Sohasem az a fontos, hogy milyen messze, milyen magasra ment az ember, s az sem, hogy milyen nehezen - csakis az, milyen élményeket hozott magával. (Karl Lukan)

Velence 35

Mivel legutóbbi barangolásom következményei, a vízhólyagok már gyógyulófélben voltak úgy véltem itt az ideje újakat beszerezni. Erre a legjobb alkalom egy teljesítménytúra.

Pilisszentkereszti barangolás

„Apu, menjünk túrázni!” – adta ki a parancsot Henrik ma dél körül. Az időjósok nem sok jóval kecsegtettek, de ennek ellenére neki indultunk. Henrik igazából vonatozni szeretett volna, így megegyeztünk, hogy most nem a péceli kanyart járjuk be, hanem elmegyünk a Szurdok-tanösvényre, és majd utána vonatozunk egyet.

Ismerkedés a Hortobágyi- és a Körös-Maros Nemzeti Park nevezetességeivel

Hatan az Isaszegi Természetbarát Klubból ezúttal nem a hegyekbe, hanem az Alföld két tájegységére - Hortobágyba és Sárrétre - utaztunk a pünkösdi ünnepeken.

Kis túra, nagy evészet

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel éves programunkba idén is bekerült egy bográcsolás, amit szombaton tartottunk meg. 26-an jelentkeztek erre a társadalmi eseményre. Csütörtök éjfélig lehetett jelentkezni; a létszám birtokában vásárolták meg Hajniék a hozzávalókat a „Mindent bele!” nevezetű ételbe. A név egyáltalán nem túlzás, a fűszereken kívül 16 féle olyan hozzávaló kell hozzá, melyek önmagában is finomak, hát még egybefőzve…