Szerencsés véletlen során Mikulás-kereső túránk épp a fehérszakállúnak nevét kölcsönző Miklós-napra esett. A hét elejei katasztrofális idő ellenére nagyon szép számban – 65-en – kerestük az erdei Mikulást.

December elsején, hétfőn lehullott ónos eső egyik legnagyobb elszenvedője épp környékünk, a Gödöllői-dombság volt. Az előre eltervezett utat a rengeteg kidőlt fa, járhatatlan út miatt a keddi bejárás során módosítani kellett. Tetejébe az erdőbe vezető út sorompóját a Gödöllő utáni Szárítópusztán akkor zárták le, mikor már benn voltunk. Kijönnünk csak rengeteg telefon után sikerült jó két óra után. Szerencsére velünk volt Barkóczi Józsi. Ő és neje végigtelefonálták az összes szóbajöhető embert. A megmentés végül az isaszegi mezőőr személyében jött el. Rendőrök és polgárőrök is álltak közelünkben a valkói úton, de nekik az volt a legfontosabb teendőjük, hogy megállapítsák, ez nem az ő dolguk. Új helyet kerestünk a Mikulás megtalálásához. Szerdán egy újabb útvonalat jelöltem ki, megtisztítottam azt a rádőlt fáktól. A legnagyobb biztonságra kellett törekedni, mert sok gyereket is vártunk.

    Ennyi rossz előjel után szombaton nagyon sok gyermek és felnőtt várta a Dózsa György utca végéről az indulást. Innen indulva volt a legrövidebb a táv. A mieink közül legtöbben a vasútállomástól indultak és cikk-cakkozva érték el a fent említett helyet. Még vártunk kicsit, hogy mindenki odaérjen, aztán nekivágtunk. A gyerekek megkapták az eligazítást, hogy egyre nagyobb Mikulás-kép jelenti számukra a Mikuláshoz vezető utat. Rohantak is annyira, hogy alig lehetett őket féken tartani. Pedig gondolni kellett a nagyszülőkre is, akiknek ez a tempó már sok volt. Nagyon megijedtünk, mikor elkezdett esni az eső, de szerencsére csak pár percig tartott.

     Már A4-es méretű képek jelentették a Mikulás közelségét, akit annak rendje és módja szerint meg is találtunk. Nem volt egyedül, Krampusz segítsége is volt. Neki persze nem akadt dolga, mert saját bevallása szerint minden gyerek a megtestesült jóság volt az előző évben. Gyerekek verseket mondtak, énekeltek a Mikulásnak, aki ezért kisebb ajándékokkal jutalmazta őket. Aztán mindenki megkapta csomagját. Ezt és még sok jóféle süteményt falatozni kezdtük, tán még le is öblítettük. Jó félóra után indultunk tovább. Egy kilométer után mindenkinek választási lehetősége volt, hogy visszamegy ugyanazon az úton, amelyiken jött, vagy még hozzá tesz pár km-t. Vasútállomástól vasútállomásig ez az út 8,5 km hosszú volt.

    Húszan – nagy ürömünkre három kisgyerek is - indultunk tovább a hosszabb távon, ami még így is csak „ünnepi” 12 km-es út volt. Erdőben és egy nagy tarvágásos területen haladtunk át, melyet elektromos kerítés védett. A tisztás szélén ettünk valamennyit, majd folytattuk utunkat. A Benkovics-nyiladékon hagytuk el az erdőt, majd az Április 6-a utca után mi is a reggel már bejárt úton haladtunk.

A könnyű, jó hangulatú túra arra ösztökél bennünket, hogy jövőre is tartsunk ilyet.