Bakony
Kéktúráztunk a Bakonyban
Notter Béla, 2010. november 10. 12.05Négy verőfényes őszi napon 75 kilométert gyalogoltunk nyolcan a Bakonyban, Zirctől Bodajkig. A csodás tájakon átvezető út során nem feledkeztünk meg a tájék neves műemlékeinek felkereséséről sem.
2010.11.04. csütörtök. Borzasztó korán kellett ahhoz kelnünk, hogy már az első napot is jól ki tudjuk használni. Vonatunk háromnegyed ötkor indult. Két átszállással fél kilenc után értünk Zircre. Hárman kocsival jöttek.
A gyalogtúra megkezdése előtt városnézésre indultunk. A Köztársaság úton sétálva az első látnivalónk egy középkori pillérköteg volt. Ezután megnéztük a ciszterci apátsági templomot, majd a műemlékkönyvtárhoz vonultunk. Mivel itt a legközelebbi idegenvezetésig sokat kellett volna várni, előbb az arborétumba sétáltunk. Gyönyörű őszi színekkel kápráztatott el a kert. Egy nagy munka (a tó tisztítása és a vízrendszer felújítása) miatt az arborétum egyes részei nem látogathatók, de így is nagy élmény volt a kert meglátogatása. Ezután visszasétáltunk a kolostorépülethez. A Természettudományi múzeumban csak bekukkantottunk, de a Reguly Antal Műemlékkönyvtárat idegenvezetővel megnéztük. Nagyterem valóban kis hazánk egyik legnagyobb ékessége. Amit lehetett, bevásároltunk egy nagy áruházban következő napokra és pontban délben most már tényleg indultunk az első kéktúra szakaszra. Folyamatosan emelkedő úton hagytuk el Zircet. Sajnos Nagyesztergárig 2,4 km-en az országúton vezet a kéktúra. Falu közepén aztán elhagytuk a zajos országutat, nemsokára pedig a vadul ugató kutyákat is. Végre az erdőben gyalogolhattunk tovább! Süppedő avarszőnyegen, lápréteken értük el Veimpuszta egyik romos majorját. Mély vízmosásos úton ismét vizenyős rétekre értünk. A jelzések meglehetősen gyatrák ezen a szakaszon, kéktúrán meglepő módon szalagozással is találkoztunk – ami persze még mindig jobb semminél. Több kisebb-nagyobb irányváltás után aztán kikötöttünk a Gaja-patak mellett. Ismét országútra értünk ki, mely bevezetett Bakonynánára. Bélyegeztünk a kocsmában, aztán szálláshelyünkre mentünk, ami épp a hosszú falu túlsó szélén volt. Finom vacsorát főztünk, ittunk egy kis bort is, de a korai kelés miatt mindenki álmos volt, így hamar eltettük magunkat. Ezen a napon 17 km-t tettünk meg.
2010.11.05. péntek. 6 órakor keltünk, (ugyanúgy, mint a következő napokon is). Összepakoltunk, megreggeliztünk. Ismét végig kellett gyalogolni a falun, aztán balra fordulva a Gaja mellé értünk. Először a Prém- malomnál álltunk meg. Az ott lévő épületeket megkerülve értünk megint a patak mellé, mely itt már szurdokjellegűen szűk völgyben fut. Sokszor álltunk meg fényképezni. Rengeteg nagy fát döntött a völgybe a nyár eleji vihar. A Gaja egy kanyarulatában, az Erdész-emlékműnél szép pihenőhelyet alakított ki az erdészet. Elhagytuk a kék jelzést, mert az érthetetlen okokból az OKT elkerüli a közelben lévő nagy látványosságot, a Római-fürdőt. Mi patak jobb oldalán jelzetlen úton közelítettük meg a Római-fürdőnek nevezett sziklaszorost. Kidőlt fák között bújkálva értünk a Vadalmás-forráshoz. Ittunk jóízű vízéből, aztán – adrenalin-szintünk fokozása céljából – átkeltünk zúgó patak felett. Most folyásiránnyal ellentétesen értünk be a sziklaszurdokba. Fenn láttuk Savanyú Jóska barlangját. A magas vízállás miatt nem tudtunk a vízesés alá menni a patakmederben, ezért kikapaszkodtuk a meredek sziklafalon, és a vízesésnél ereszkedtünk ismét le oda.
Visszatértünk a kék jelzésre, előbb tölgyerdőben, majd egy mélyúton értük el a Gaja kiszélesedő völgyét. Különösebb látnivalók nélküli úton értünk be Jásdra. Bisztró már zárva volt, de mire sikerült a Polgármesteri Hivatal bélyegzőjét megszerezni, bisztó tulajdonos is előkerült. Megebédeltünk, majd indultunk tovább. Átkeltünk ismét a patakon, majd elindultunk egy kis csermely mellett felfelé. Hamarosan meg is leltük annak eredetét, a Siska-forrást. Tovább kapaszkodtunk felfelé, kiértünk egy makadámútra. Mikor az eltért az általunk jónak vélt délkeleti iránytól, meredek partoldalon felkapaszkodtunk a velünk párhuzamosan futó kék jelzéssel is ellátott útra. Hogy hol hagyta el a makadámutat, azt most se tudjuk. Szép bükkerdőben értük el Tést, ott bélyegeztünk az Erdei büfében, sőt egy kis vörösbort is alkalmaztunk, mint doppingszert. Falu szélétől nem messze az országút elkanyarodott; mi az erdőben – jobban mondva annak szélén – Csőszpusztánál folytattuk utunkat. Könnyű úton értünk egy többes útkereszteződéshez a Hamuháznál, ahonnan a Tűzköves-árokban vitt tovább utunk. Sarjadó erdőn átvágva értünk az Erdei szentélyhez, majd 1 km-re innen a Bányászemlékműhöz. Itt már elérhető közelségbe került aznapi úticélunk, a Kisgyón Természetbarát Telep. Szállást a Pentele kulcsosházban foglaltunk. Vacsorára nagyon finom lecsót (vagy inkább sültpaprikát) főztünk. Kis borozgatás és nagy beszélgetés után tértünk nyugovóra. Napi adagunk 19 km volt.
2010.11.06. szombat. Igyekeztünk a reggelivel és az összepakolással, mert ezen napon hosszú út várt ránk. A bélyegzőhelyet eléggé nehezen találtuk meg, mert a helyét jelölő tábla ott van, ahol már túlmegy az ember rajta. Elhaladtunk a szépen kiépített Farkas-kút és tó mellett, felkapaszkodtunk a Dóra-hegyre, majd egy horhosban még egy kicsit magasabbra. A gerincre felérve, nagyon nekilódultuk a lányok, tempójukból nem vesztettek egészen Burok-völgyig. A kék jelzés nem ereszkedik le a völgybe, hanem annak meredek keleti oldalán halad (mikor két éve ott jártunk, ezen a szakaszon már jártunk). Bakonykúti most is elbűvölt. A kocsmában kellett bélyegeznünk, majd ezt követően Bakonykútipusztán keresztül északkelet felé vettük az irányt. Bogrács-hegynél kicsit túlmentünk a – nem jelzett – kéken, de így legalább láttuk a nagy kőfejtő különleges sziklaalakzatait. Hegytetőről szép kilátás nyílt Guttamásira, Isztimérre. Könnyű úton jól haladtunk, kék megkerülte a Vontató-hegyet, aztán hamrosan a Fehérvárcsurgói víztározó mellé értünk. Megkerültük a tó déli végét, betértünk a Becsali nevű műintézménybe, ahol kéktúra-füzetünket igazoltuk. Már csak 2 km volt hátra, aztán elterülhettünk szálláshelyünk kényelmes ülőalkalmasságain. Menü leves és paprikáskrumpli volt, igen finomra sikeredett. Jól megérdemeltük a vacsorát, mert ezen a napon 25 km-t gyalogoltunk.
2010.11.07. vasárnap. Szokásos idejű reggeli kelés és egyéb teendők elvégzése után 8 órakor indultunk. Először nem utunk folytatásaként Bodajk irányába indultunk, hanem épp ellenkezőleg. Ennek oka az volt, hogy meg szerettük volna nézni Károlyi-kastélyt. Útközben voltunk benn az evangélikus templomban. A kastélykerti „tisztánlátást” köd nehezítette. Nem reméltük, hogy belülről is láthatjuk a kastélyt, mert az csak 10 órakor nyit. De most is szerencsénk volt. Találkoztunk Károlyi grófnéval, és ő felajánlott, hogy megmutatja nekünk a kastélyt. Nem is remélhettünk nála szakavatottabb idegenvezetőre. Sok minden megtörtént már az ITK-vel pár éves fennállásunk alatt, de az hogy egy grófnő kalauzoljon bennünket, az még nem. Mire végigjártuk a kastély látogatható részét, addigra a köd is feloszlott. Megkerestük kék jelzésünket, és elindultunk Bodajk felé. Szőlőhegyen, présházak között több mint két kilométert mentünk, aztán az Öreg-hegynél ismét az erdőbe értünk. Rövid szakaszon ismét az országúton mentünk, átkeltünk a Gaja-patak hídján. Parkírozóhely, tanösvény jelezte a Gaja-völgyi Tájcentrum kezdetét. Széles úton értünk el az Erdei-tavat ölelő rétet és esőbeállót. Továbbmenve hamarosan átkeltünk a patak kidőlt fa által megroggyasztott hídján. Jobbra magas sziklák tornyosultak az út mellett. Így értünk el az Ádám-Éva fához, amely két hatalmas elhalt tölgyfa összevont neve. Helyüket kopjafa jelöli. Innentől még majdnem két kilométeren keresztül élveztük a Gaja-völgy szikláit, zúgó patakvizét, hatalmas tölgy-, és gyertyánfáit. Varjúvárnál kikapaszkodtuk a völgyből, meredek hegyoldalról immár felülről láthattuk a völgyet. Csomó vadkerítés felett kiépített lépcsőn kellett átmásznunk, mire kiértünk a bodajki sífelvonó felső állomásához. Itt megebédeltünk, miközben csodáltuk Bodajk panorámáját. Leérve a faluba ismét elhagytuk a kék jelzést, hogy láthassuk a szépen felújított Kálváriát. A Lamberg-kastély sajnos nem látogatható, így ezt ki kellett hagynunk. Bekukkantottunk a katolikus templomba, megnéztük a Tó-fürdőt, majd beszereztük e négynapos túra utolsó bélyegzőjét a Fenyő büfében. Kisétáltunk a vasútállomásra, megvártuk az egykocsis szerelvényünket, és elkezdtük a hazafelé „száguldást” MÁV-ékkal. Fehérvári átszállásunknál 10 percet késett a szombathelyi gyorsunk, kétségessé vált, hogy elérjük-e a Gödöllő felé menő vonatunkat. Végül sikerült. E napi 14 km legyaloglásával értük a 75 km-es össztávot.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
3 nap a Bakonyban
Dalmi Éva, 2009. július 28. 20.47A túravezető elkövette azt a hibát, hogy képzetlen, ám túrázni szerető személyemet kérte meg készítsek egy kis "beszámolót" fotókkal, míg Ő távol van a számítógéptől pár napig. Nagy kihívás ez nekem, mert a tárgyi adatbázisom nem elegendő e terjedelmes anyag megfelelő szintű továbbadásához. Tehát elmesélem. 2009 július 24-26-ig három egész napot töltöttünk a Bakonyban.
17-en indultunk el, négy autóval, Zsámbok, Isaszeg, Gödöllő, és a Budapestiek biatorbágyi csatlakozással kb 7,15-kor. Csákvár, Bodajk, Dudar útvonalon haladva tájékoztatást kapunk Bélától a túravezetőnktől, miszerint Dudaron van Éva barlang. Ennek örűltem. Körülötte nagyra fejlett csertölgyek és bükkök hívják fel a figyelmet. Útközben megálltunk az Óceánrepülők emlékműve előtt.
Itt adtam át a túravezetőnek egy közönséges sípot, amivel a népes csapatát indulásra tudja fütyülni.(Ezt korábban eldöntöttük, hogy jó lenne egy ilyen.) Már messziről magára hívta a figyelmet a 82-es út szerpentinje mellett emelkedő XIII.század eredetű gótikus építésű cseszneki vár romja. A csák nemzetiség építette, a tatárjárás után, a XV-ik százdban a Garaiéké volt, utolsó tulajdonosai az Eszterháziak voltak. 1820-ban villámcsapás érte, tűzvész rombolta le. Az állagmegőrző munkákat a mai napig is folyamatosan végzik. Itt nagyon sokat időztünk, fotóztunk, megnéztük a Kőmosó-szurdokot, majd sípszóra indultunk tovább a szálláshelyet elfoglalni Fenyőfőre.
Fenyőfő jelentése fenyővel benőtt magaslati település. Már 1237-ből származó oklevél említi "Feneufey" formában. Garai birtokba került a XV század végén, a törökök bejövetele után nem sokkal elpusztult, 1773-ban német jobbágyokkal telepítik be, majd Eszterházy család birtoka lett. 1961-ben jelentős mennyiségű bauxit mezőt fedeznek fel. Ma kb. 150 lakosa van. A tervezett túravonalra Pápalátókőre igyekeztünk volna, ha nem tévedünk el. (Nem baj van itt más látnivaló is, legfeljebb nem látjuk Pápát a kőről.) Nem haragszunk a túravezetőre, mert szóban azért mindent elmond. :), sőt Péter társunkkal üres óráiban meg is nézték ketten.
A Hódos ér irányába vettük az utat, de itt a Likas követ csak Juti és Béla látták. Nem baj 2:0 Béla javára. A Likas kő egy környezetéből elkülönített mészkőszirten található, a Z barlang túrajelzés vezet hozzá. A szirtet átlyukasztó barlang átjárható alacsony folyosó, mindkét végén 3-3 ágra szakadt. Falait nagy számban borítják gömbüstök. Bezáró kőzete eocén mészkő, hossza 18 m. Este lángos sütés volt, hadtáposunk megfelelő mennyiséggel gondoskodott rólunk.
A szombat reggel 5 órakor megkondultak a harangok a 8 méterre lévő templomtoronyban. Egyik ágyról sem esett le senki, hála az égieknek. Reggeli után Vinyére mentünk az autókkal, és elindultunk Cuha völgybe. Vinyéről tudni kell, hogy hajdanán az Eszterházy család fűrészüzeme volt itt.(Vinye Sándormajor néven) Cuha völgy szurdokához az irányt több percig kerestük, a jelzést nem találtuk , bár Béla előtte mondta, hogy folyás iránnyal ellentétes irányban kell haladni.
Végre gyönyörű uton a Cuha völgyi vasutvonal mellett haladtunk . Majd a ritka helyi vasutvonal építésének idejét mutató (1896) obeliszket láttuk meg. Porva-Csesznek-Vinyétt összekötő vasútvonal három alagúton robog át két völgyhídon átlag 37 km-es sebességgel. Az eredeti támfalakat az első világháborúban olasz hadifoglyok építették, kötőanyag nélkül. A lábazatát alámosás ellen betonküszöbökkel, kőfalazatokkal erősítették meg.
Azt hogy ettünk is és ittunk a Lovász kútból meg sem említem. A szurdokon átkelve egyik oldalról a másikra köveken és ágakon veszélyes helyzetek adódtak. Béla megcsúszott, de hadtápos társunk előző életében főnővér volt, és kitűnő szakértelemmel ellátta a sebet. Vissza a szállás felé vettük az irányt, a vezetők még megtoldották 1-2 km-rel az autóig a távot, mert azt Vinyén hagytuk. Jó volt. Késő du. kezdtünk bográcsban főzni, szorgos kezek hámoztak, daraboltak, kavartak.
Vasárnap ismét harangszóra ébredtünk, de már megszoktuk Reggeli után indulás a Cuha völgy és a barlangok látogatására. Ismét Vinyén hagytuk az autót, és most már előre megfontolt szándékkal a jó irányban jó jelzés mentén haladtunk tovább. Ez kissé izgalmasabb volt mint a tegnapi. Különösen dicséretes volt Mariann kitartása, aki lázasan is de társai segítésével átcsimpaszkodott a függőleges kőfalakon, indákba kapaszkodva, és a három lábán (bottal együtt) sikeresen megoldotta a feladatot. A Bakonyban, mint tudjuk 850 barlang található. Mi ebből kettővel találkoztunk:
- a Zsivány-barlanggal (Szinonima: Cuha-völgyi 9. sz. barlang. Bakonyszentkirály határában, a Cuha völgyének jobb oldalában, a vinyei vasúti megállótól délkeletre 950 m-re található kb. 6 m relatív magasságban, 14 m hosszú, 8 m magas, felső triász dachsteini mészkőben. Cseppkőlefolyások.)
- Remete-likkal (Szinonima: Cuha-völgyi 4. sz. barlang. Bakonyszentlászló határában, a Cuha völgyének bal oldalában, a vinyei vasúti megállótól délkeletre 950 m-re található kb. 15 m relatív magasságban, 14 m hosszú, 8 m magas, felső triász dachsteini mészkőben. Cseppkőlefolyás és borsókövek.)
Az előzőt 3-an, az utóbbit 6-an látogatták meg a túristatársak. Egyedül Béla a vezetőnk volt mindkét helyen, - nemhiába nézünk fel Rá!
Vinye felé visszafelé Kitaibel Pál emlékoszlopa mellett időztünk. A magyar botanikus és kémikus Nagymarton született 1757 fer.3. Pesten 1817 dec.13.án halt meg. Összegyűjtötte és leírta Magyarország növényeit és ásványvizeit. Mattersburgban, majd Sopronban Győrben végezte iskoláit. Tudományos munkáknak élt. Egyetemi tanári kinevezést 1802-ben I.Ferenc császártól kapta meg. Előadásokat nem vállalt, a tudományos munkának élt. Ő állított elő a világon először klóros meszet. 1807-ben nevezték ki a Fűvészkert igazgatójává. Vegyészeti munkájáról keveset tudunk 20 ezer km-t járt be a Kárpát medencében, közel 150 növényfaj első tudományos leírója.
Korán du indultunk vissza, de még beugrottunk volna Balácapusztán a villagazdaság I-III-ik századi mozaikpadlóit és falfestményeit megnézni, de vasárnap lévén be volt zárva?! Igy csak a kerülete mentén haladva itt-ott bekukucskálva láttunk valamit. A kertjében gyógynövényeket és a napórát igen. Elbúcsúztunk és mindenki hazament, vagy nem. Nézzétek meg a fotót is.
Egyik turista: Dalmi Éva
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges