Egy – éves tervben még nem szereplő – utat tettünk meg múlt hét csütörtökén-péntekén. Ezúttal gyalogos turisták számára kevésbé ismert tájon jártunk Tolnában. A hőségen kívül - azt hiszem - semmire sem panaszkodhatunk.

Öt kocsival 18-an utaztunk. A forgalmi dugókat elkerülendő, korán, reggel 6-kor indultunk, így már ¾ kilenckor Dunakömlődön voltunk. Itt egy római kori romkertet, a Lussoniumot néztük meg. Az erődítmény a Duna-menti limes védelmét szolgálta, és az I. század végén épült. Ezt követően Pakson a Makovecz Imre tervezte Szentlélek templomot jártuk be kívül-belül. Ez eredetileg – csakúgy mint a Kalapmúzeum – nem volt benne a programban, de a nagy meleg miatt  erősen lerövidítettem gyalogtúrát és az így felszabaduló időt használtuk ily módon ki. Ezután megint kocsiba ültünk és előbb egy kiadós fagyizás, majd Cseresznyéspuszta következett. A Dél-Mezőföldi Tájvédelmi Körzet egy kis – 4 km-es szakaszát – innen indulva tettük meg. Ekkor már 39 fokos hőség volt, az úton több helyen 5-10 cm vastag finom porral – tehát nem voltak ideális körülmények a túrázáshoz. Ezután Nagydorogra (ahol már 41 fokot mértünk) autóztunk, ahol az országban egyedülálló Kalap és Sipka Múzeumot (néhai Stockinger Artúr plébános úr gyűjteményét) néztük meg, sőt egyes darabokat még fel is lehetett próbálni. Utána a györkönyi Pincehegyre, szálláshelyünkre autóztunk. Jól esett a zuhanyozás megérkezésünk után. De még nem volt vége a napnak. Öt órakor borkóstolóra indultunk a Szőlőhegyen. A jó borok és a pince hidege feldobta a hangulatot. Ezután vacsora következett jellegzetes sváb ételekből, majd a szőlőlugasban folytattuk a beszélgetést, sőt még H. Jani gitárzenéje mellett kísérletet tettünk éneklésre is.

Másnap reggel nem lustálkodhattunk sokáig, mert fél kilencre foglaltam időpontot a simontornyai várba. A sűrű programunk miatt én kértem korábbi időpontot a belépésre és a vezetésre. Nagyon rendes volt tőlük, hogy beleegyeztek, mivel a vár hivatalosan csak 10 órakor nyitna. Először a vár történetét ismerhettük meg, azután pedig a megadott sorrend szerint végigjártuk a Kőtárat, mai festők időszaki kiállítását, a Nemesi Ősgalériát, Bazsonyi Arany kiállítását. Még ellettünk volna a vár hűvösében, de várt ránk Kisszékely, és a Négyszögletű kerek erdő tanösvény. Kocsival 10 óra után értünk oda. A temetőnél parkoltunk, majd elkezdtünk gyalogolni. Először a kilátóba kapaszkodtunk fel, majd onnan szép erdőben leereszkedtünk a Vadkerti-tóhoz. Erdei úton visszaértünk a faluba, itt már jó páran úgy döntöttek, hogy nem jönnek tovább, hanem a visszagyalogolnak a kocsikhoz. Az út kétharmadánál szintén páran kiszálltak, a teljes utat végül csak hatan jártuk be. Ezen a napon már nem volt annyira meleg, mint az előzőn, „csak” 33-34 fok, de túrázáshoz azért még ez is elég sok. Túra után ettünk, és jól megmosakodtunk a temetői közkútnál, majd kocsiba ülve Ozorába mentünk. Múzeumvezetéssel megnéztük a nemrég teljesen felújított Pipo várkastélyt. Belépés után a reneszánsz udvar szépsége mindenki csodálatát kiváltotta. A vezetés a konyhában kezdődött, majd a belső udvar és az emeleti történeti termek (Pipo hitvesének hálószobája, a díszes trónterem, a reneszánsz ebédlő, a vár kápolnája) következtek. A fegyvergyűjtemény termében gótikus páncélzatú életnagyságú lovaskatonát is láthattunk. Az Eszterházy-szárnyban már barokk bútorok voltak. A földszinti helyiségekben vártörténeti kiállítás volt 3D-s filmvetítéssel, egy külön helyiségben pedig gyufaszálból készített kastélyokat csodálhattunk meg. A várséta után még körülnéztünk Ozorán, majd elhatároztuk, hogy a nap méltó befejezéséül hazafelé menet megállunk Dunaföldváron, és elmegyünk a Halászcsárdába. Így is lett.