Túrázásnak álcázott borkóstoló

Címkék



Egy borkóstoló is szerepelt az idei programban. Mivel a túra igen rövid volt (6,2 km), annak inkább étvágygerjesztő hatása domborodott ki. 51-en voltunk.

Busszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Valkó – Zsámbok – Kisnána útvonalon. Negyed kilenckor indult a gyűjtőjárat és háromnegyed 11-re értünk a kisnánai vár mellé. Páran különböző okok miatt nem túráztak, ők megnézték a várat és a Tájházat. Mi elindult felfelé. Alig mentünk 400 métert, mikor egy ott lakó úriember kedvesen felvilágosított, hogy a turistaút magánterület (!) lett, és hogyan tudunk egy kerülő úton visszajutni ismét arra. Tényleg lezárta valaki valamiféle elektromos kerítéssel. Így aztán ismét visszamentünk Domoszló felé vezető aszfaltútra. A falu végén aztán egy kocsiúton haladva rátértünk arra az útra, melyről letereltek. Az út folyamatosan emelkedett, de nem erőteljesen. Egyre szebb kilátás nyílt Kisnánára és a környékére, kár hogy elég párás volt a levegő. Szinte egész utunk bokros, cserjés területen vezetett. A nap próbálkozott, hogy áttörje a párát, egy darabon sikerült is neki. Mikor Domoszló felé ereszkedtünk le, ismét párában úszott minden.

Domoszlón egy pincében foglaltam időpontot. Nagyon finom volt a pörkölt, amit feltálaltak, többféle bort is kóstolhattunk. Emelkedett hangulatban indultunk haza.



 

Kisnánai vár
Könyvtár
Mátra-aljai cserjés
Alattunk Kisnána
Elágazás
Lávafolyás
Kis szusszanás
A nap is kisütött
... aztán megint párában Domoszló
Bemutató
Tálalás
Az útadatok