Sukoró

ITK-nyaralás egy túrával

Címkék

Július 19-étől egy hetet változó létszámmal Gárdonyban töltöttünk. Hétfőtől péntekig  egyre melegebb idő tikkasztott volna, ha nem csobbantunk volna bele állandóan a tóba.  Végül csak a szombat volt alkalmas túrázásra, vasárnapra tervezett utunkat pedig elmosta az eső.




Hétfőn reggel ¼ 7-kor találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahonnan kocsival indultunk utunkra. Szerencsére a kritikus M0-ásra még a reggeli csúcs előtt megérkeztünk, bár pár percre úgy nézett ki, hogy összezárnak előttünk a kocsik. 8 órakor már gárdonyi horgásztanyán voltunk. Ekkor még csak mérsékelten meleg volt az idő, gondolkodtunk is rajta, hogy biztos, ami biztos, elmegyünk kirándulni. De mire eldöntöttük volna, addigra már csak fürdésre volt alkalmas az idő. Aztán így telt el a hét péntekig, avval a különbséggel, hogy már eszünkbe se jutott kirándulni menni a 35 fokos hőségben. A fürdés mellett főzicskéltünk, terveztük a szeptemberi karintiai utunkat. A kis mozgás érdekében – és azért, hogy lejárjuk a vacsorát - minden este besétáltunk Gárdony központjába, vagy Agárdra. Jó esetben nem csábultunk el a sok finomság láttán, legfeljebb egy fagyira. Pénteken egy alkonyi hajótúrán vettünk részt, élveztük mindnyájan.



Szombat reggelre sokat hűlt a levegő, ideális kirándulóidő ígérkezett. Reggeli után Sukoróba autóztunk. Ott tettük le a kocsikat, ahol a P háromszög és a Z sáv jelzés kettéválik. Az előbbi jelzésen – Borjú-völgy nevezetűn -, fokozatosan emelkedő úton indultunk. Az út mellett szép házakat, sőt mi több, palotákat láttunk. Az erdőbe érve szebbnél szebb sziklaalakzatok álltak őrt a gyalogút mellett. P háromszög jelzés után a P+, majd rövid ideig a Z sáv jelzés következett. Végül a P sáv jelzésen értük el az Angelika-forrást. Megkóstoltuk az enyhén kénes, vasas vizet, majd a Bodza-völgy látványos patakparti útján indultunk tovább.

A Hurka-völgyi elágazásnál – ahol elszörnyedve láttuk, milyen sebet ejt a fán egy felszögelt fémtála - a P+ jelzés Pákozd irányába indult, mi maradtunk a sima piroson. Nagy élmény volt a patakon való átkelés a billegő fákon, de senki se ismerkedett meg közelebbről a vízzel.

A Barlang-kútnál - melynek szintén jóízű vize van – megtöltöttük palackjainkat és tartottunk egy rövid pihenőt. Ez annál is könnyebb volt, mert a környék létező összes szúnyogának szintén ebédideje volt, tápláléka pedig mi magunk. Piros háromszög jelzésen mentünk tovább. A Csúcsos-hegy alatt minden előjelzés nélkül hirtelen balra fordult az út, persze ezt nem vehettük észre, ezért kicsit túlmentünk rajta. Egyébként egész utunk alatt - ezt az esetet leszámolva - meglehetősen jók voltak a jelzések. Innen mintegy 1,3 km kellemes le-fölmenet után értük el a Z jelzést, amelyen már csak lefelé ereszkedtünk. Helyenként csodás kilátás nyílt a Velencei-tóra. Még egy forrás vizét (Éva-forrás) vizét kóstolhattuk meg. Visszaérve a faluba, ismét kocsiba ültünk, és a Mészeg-hegyhez mentünk.

Leparkíroztunk, majd felsétáltunk a Pákozd-Sukoró arborétumhoz. Megvettük a jegyeket, majd a kapott térkép alapján a tanösvény jelzéseit követtük. A Velencei-hegység jellemző kőzeteiből állt egy sor az út mellett, így értünk a Tájmúzeumhoz. Ott láthattuk a Velencei-tó nevezetességeit, állatfajait, talajmintáit. Továbbsétáltunk az erdei játszótérhez, kalandparkhoz, majd a Kistóhoz. Kis kapaszkodóval jól karbantartott ismertetőtáblák sora mellet értünk fel a kilátótoronyhoz, ahol nagyszerű körpanoráma élménye várt ránk. Visszafelé még megnéztük a Tájmúzeum emeleti kilátóhelyét, ahol a tavi halászatot mutatták be.

A parkírozóhoz érve még elsétáltunk az 1990-es években - Szabó Tamás tervei alapján - domboldalra épült Don-kanyar Emlékkápolnához, mely a II. világháború idején elesettek emlékét őrzi.

Ezután „hazamentünk” Gárdonyban. Ebéd után már erősen fújt a szél. Jól mutatott a csapat, mikor együtt indultunk, de egyesek fagyizni mentek, mások pedig fürödni. Így volt akinek fürdőruha, volt akinek dzseki, kardigán jelentette az öltözéket.



Vasárnap reggel hatkor a viharos szél mellet az eső is elkezdett esni, ezért reggeli után úgy döntöttünk, hogy hazautazunk. Így elmaradt a pákozdi emlékmű, Bence-hegy, nadapi ősjegy meglátogatása.

 

Velence 35

Címkék

Mivel legutóbbi barangolásom következményei, a vízhólyagok már gyógyulófélben voltak úgy véltem itt az ideje újakat beszerezni. Erre a legjobb alkalom egy teljesítménytúra.

Már hét közben kinéztem magamnak a Velencei-hegységben rendezett túrát, Pákozd és Velence közt. A Velencei hegységben még nem jártam így kíváncsi voltam rá. Szokásos előkészületek pénteken téliszalámis szendvics készítése, vízhatlan nadrágom kimosása, mert porzott a legutóbbi helyszínen összeszedett portól. Szerencsémre meg is száradt. Elő kellett vennem a nagyobbik 48 literes zsákomat, mert a meteorológusok essővel riogattak és szükség volt az esőkabátomra és az imént említett nadrágomra. Mindenféle égből hulló jelenségre felkészülvén egy esernyőt is berámoltam. Immár friss túravezetőként nem hagyhattam otthon az elsősegély csomagomat aminek méretei szintén igazolták a nagyobb zsák használatát.

Szombat reggel fél ötkor kellett kelnem, hogy elérjem a Székesfehérvári buszt. Fehérvár érintésével 7:50-re el is értem Pákozdot ahol már az úton fogadta a túrázni vágyókat a szervező egyesület tagja. A gyors nevezés követően megkaptam az itinert és egy 150 forintos utalványt, amit a helyi kocsmában tudtam beváltani. Ez az utalvány nagyon hasznos volt a visszaérkezésem után.

Pákozdot a zöld kereszt jelzéssel hagytam el. Az Anikó-forrást a zöld sávos jelzésen kellett volna megközelíteni. A tájékozódási képességemre nem nagyon hatott a túravezetői képzés, így ismét szembesülnöm kellett régi szokásommal, hogy ha van két választási lehetőség útelágazás révén nem biztos, hogy mindig a szervezők által kiválasztott helyes utat választom. Így amikor a zöld sávos jelzés letért a földútról én simán továbbmentem magammal rántva a mögöttem haladok egy tagját. Ez a szerencsétlen történés még kétszer megesett az út során, gondolom ezzel a cselekedettel kivívtam ezen emberek baráti szeretetét.

Visszakanyarodtam a helyes útra és a forrást elhagyva célba vettem a másikat. Itt találkoztam egy juhásszal később még eggyel és juhászkodás értelmével, a juhokkal. Itt készítettem néhány fotót, ha sikerül megbirkózóm Zoli által eszközölt technikai újítással akkor még ma felrakom a képeket. Innen kezdve a  táj dimbes dombos, homokos, fát nem nagyon találni viszont annál több juhok által termelt bogyót. Az Angelika-forrás egy nagyon szép völgyben lehetett megközelíteni, innentől kezdve árnyékos területen vezetett az út. Már jó előre tervezgettem, hogy a Nadap ősjegyénél majd klassz fotókat fogok csinálni, pózolva a kő mellett, de ez sajnos nem sikerülhetett nem mintha a kő tiltakozott volna ellene, de közel öven gyerek bringás és egy turistacsoport vette körül a területet. Az áthaladás e ötven méteren is komoly problémát jelentett nemhogy egy fotó elkészítése. Igaz távolról lekaptam a szintjegyet, de most többre nem volt lehetőség. A Bence-hegyről szép rálátás volt a Velencei tóra, irigyeltem a vízben lubickolókat és a vitorlásokat. Innentől egy nem túl látványos szakasz következet, háromszor kellett megmászni a Bence hegyet három különböző úton. Biztosan érdekesebb lett volna az út, ha a számos borospincék közül legalább egy nyitva lett volna. Zsuzsi presszónál ismét magammal rántottam egy háromtagú fiú csoportot, akikkel a későbbiek folyamán többször is találkoztam. Úgy vettem ki, hogy ők még nálam is jobban értenek a plusz kilométerek megszerzéséhez, mert hiába mentek gyorsabban, mint én mégis előfordult, hogy azt vettem észre, hogy már megint mögöttem vannak. A Pogány-kő utolsó ellenőrzési pontot is együtt kerestük meg.

Célba érkezés a szokásos állapotban ért. Zúgott a fejem asszem egy kis napszúrást szedtem össze, a lábamat már csak a hólyagok által keltett fájdalmak révén érzékeltem. De nem tagadhatom le büszkeségemet, amikor a cél felé csoszogva egy anya lánya pár kért segítséget tőlem útbaigazítás címén, összeszedtem hanyatlóban lévő koncenrációmat és a helyes útra igazítottam őket. Hiába bárkiből mégsem lehet túravezető :) .