Mivel legutóbbi barangolásom következményei, a vízhólyagok már gyógyulófélben voltak úgy véltem itt az ideje újakat beszerezni. Erre a legjobb alkalom egy teljesítménytúra.

Már hét közben kinéztem magamnak a Velencei-hegységben rendezett túrát, Pákozd és Velence közt. A Velencei hegységben még nem jártam így kíváncsi voltam rá. Szokásos előkészületek pénteken téliszalámis szendvics készítése, vízhatlan nadrágom kimosása, mert porzott a legutóbbi helyszínen összeszedett portól. Szerencsémre meg is száradt. Elő kellett vennem a nagyobbik 48 literes zsákomat, mert a meteorológusok essővel riogattak és szükség volt az esőkabátomra és az imént említett nadrágomra. Mindenféle égből hulló jelenségre felkészülvén egy esernyőt is berámoltam. Immár friss túravezetőként nem hagyhattam otthon az elsősegély csomagomat aminek méretei szintén igazolták a nagyobb zsák használatát.

Szombat reggel fél ötkor kellett kelnem, hogy elérjem a Székesfehérvári buszt. Fehérvár érintésével 7:50-re el is értem Pákozdot ahol már az úton fogadta a túrázni vágyókat a szervező egyesület tagja. A gyors nevezés követően megkaptam az itinert és egy 150 forintos utalványt, amit a helyi kocsmában tudtam beváltani. Ez az utalvány nagyon hasznos volt a visszaérkezésem után.

Pákozdot a zöld kereszt jelzéssel hagytam el. Az Anikó-forrást a zöld sávos jelzésen kellett volna megközelíteni. A tájékozódási képességemre nem nagyon hatott a túravezetői képzés, így ismét szembesülnöm kellett régi szokásommal, hogy ha van két választási lehetőség útelágazás révén nem biztos, hogy mindig a szervezők által kiválasztott helyes utat választom. Így amikor a zöld sávos jelzés letért a földútról én simán továbbmentem magammal rántva a mögöttem haladok egy tagját. Ez a szerencsétlen történés még kétszer megesett az út során, gondolom ezzel a cselekedettel kivívtam ezen emberek baráti szeretetét.

Visszakanyarodtam a helyes útra és a forrást elhagyva célba vettem a másikat. Itt találkoztam egy juhásszal később még eggyel és juhászkodás értelmével, a juhokkal. Itt készítettem néhány fotót, ha sikerül megbirkózóm Zoli által eszközölt technikai újítással akkor még ma felrakom a képeket. Innen kezdve a  táj dimbes dombos, homokos, fát nem nagyon találni viszont annál több juhok által termelt bogyót. Az Angelika-forrás egy nagyon szép völgyben lehetett megközelíteni, innentől kezdve árnyékos területen vezetett az út. Már jó előre tervezgettem, hogy a Nadap ősjegyénél majd klassz fotókat fogok csinálni, pózolva a kő mellett, de ez sajnos nem sikerülhetett nem mintha a kő tiltakozott volna ellene, de közel öven gyerek bringás és egy turistacsoport vette körül a területet. Az áthaladás e ötven méteren is komoly problémát jelentett nemhogy egy fotó elkészítése. Igaz távolról lekaptam a szintjegyet, de most többre nem volt lehetőség. A Bence-hegyről szép rálátás volt a Velencei tóra, irigyeltem a vízben lubickolókat és a vitorlásokat. Innentől egy nem túl látványos szakasz következet, háromszor kellett megmászni a Bence hegyet három különböző úton. Biztosan érdekesebb lett volna az út, ha a számos borospincék közül legalább egy nyitva lett volna. Zsuzsi presszónál ismét magammal rántottam egy háromtagú fiú csoportot, akikkel a későbbiek folyamán többször is találkoztam. Úgy vettem ki, hogy ők még nálam is jobban értenek a plusz kilométerek megszerzéséhez, mert hiába mentek gyorsabban, mint én mégis előfordult, hogy azt vettem észre, hogy már megint mögöttem vannak. A Pogány-kő utolsó ellenőrzési pontot is együtt kerestük meg.

Célba érkezés a szokásos állapotban ért. Zúgott a fejem asszem egy kis napszúrást szedtem össze, a lábamat már csak a hólyagok által keltett fájdalmak révén érzékeltem. De nem tagadhatom le büszkeségemet, amikor a cél felé csoszogva egy anya lánya pár kért segítséget tőlem útbaigazítás címén, összeszedtem hanyatlóban lévő koncenrációmat és a helyes útra igazítottam őket. Hiába bárkiből mégsem lehet túravezető :) .