Tőlünk szokatlan módon ezúttal tömegközlekedési eszközökkel közelítettük meg a túra kezdőpontját. Nem kecsegtetett jó idővel a meteorológia, ez meglátszott létszámunkon. Összesen 9 elszánt túratárs vállalkozott az útra.

    7 órakor indult vonatunk Isaszegről. A Délibe metróval mentünk át, ott találkoztunk két társunkkal. Késés nélkül értünk Szárligetre. Első utunk a vasútállomás forgalmi irodája melletti ablakpárkányon lévő bélyegző felkeresése volt. Még bélyegzőpárna is volt, igaz tele esővízzel. Így sajátunkat használtuk. Szárligetet rövid idő alatt elhagytuk. A falu szélén kezdődő fiatal cserjésben nem az egyenesen haladó út, hanem balra induló a nyerő. Alig észrevehető emelkedővel a Halyagost balról megkerülve értünk a nagyegyházai útra. Elhaladtunk a kiszáradt Körösi Csoma Sándor forrás mellett, majd átmentünk az autópálya alatt. Itt balra kell térni, habár az első jelzés csak mintegy 300 m-re volt egy nyíl formájában. Különben egész napi utunkon tapasztalhattuk, hogy a kék jelzést valószínűleg csak elméletben újították fel a nagy 2007-es kéktúra felújítás során. Áthaladtunk egy fiatal tölgyesen, majd átkeltünk egy kis patakon. Jobbra fordulva láttuk a nagy földmunkákat a patakmederben. Valószínűleg újabb horgásztavak lesznek erre. A Kettes-tónál felvettük az északi irányt, amelyet nagyjából Kis-Somlyóig tartottunk. A Váli-vizet teljesen kiszáradt állapotban találtuk. Innen 400 m-re egy vadetetőnél hirtelen jobbra kanyarodó út volt utunk legmeredekebb szakasza. Elértük az első vadkerítés-kaput, melyet még jó néhány követett. Becsületesen mindig visszazártuk magunk mögött a kaput. Egy helyen megtréfált egy határozottan balra mutató nyíl. El is mentünk arra, de egy pár méterre lévő keresztúton már semerre sem volt jelzés. Miután 300 méteren belül nyugati irányban nem találtam jelet, keletnek tartva 40 m-re ott volt ugyanazon az úton, melyről lejöttünk. Az Öreg-állás, Hársas oldalában vezetett tovább utunk, majd a Somlyót keletről megkerülve értünk a Kis-Somlyóra, egyúttal a Kulcsosháznál lévő pecsételőhelyhez. A ház előtt 200 m-re mellénk szegődött a P sáv jelzés is. Józsi bácsi a menedékház gondnoka a házban volt, így nem kellett a „nyalókákat” felhasználni; kaptunk tőle jó minőségű bélyegzőt. Ettünk kicsit, majd a háztól északra lévő hegyterasz szélére mentünk a szép kilátás miatt. Jól láthattuk október végi gerecsei túránk során felkeresett Bánya-hegyet, Gerecse-csúcsot, Tarjánt.
Továbbindultunk, de az erősen kiszámított időnk ellenére hamarosan tettünk egy kitérőt a kék háromszög jelzésen Somlyó 448 m-es csúcsára. A szinte teljes körpanoráma miatt mindenképp érdemes volt az oda-vissza 600 m-es kitérőt bevállalni. A Szénégetőnél mellénk csatlakozott egy kiskutya. Párszor elbizonytalanodott, ha jött valaki szemben, hogy hozzájuk szegődjön, vagy maradjon nálunk, de mindig mellettünk döntött. Szerencsére jött egy traktoros, ő ismerte a gazdáját, és elvitte magával. Tornyópusztánál Évának már nagyon fájt a lába. Ajánlottam neki, hogy a tornyópusztai buszmegállónál fejezze be a túrát, de ő hősiesen kitartott, és végig velünk maradt. Az erdészház környékén nagy vadászat lehetett, mert sok szarvast láttunk felkoncolva. A tarjáni országutat elérve sajnos egy darabig azon kellett mennünk a sűrű forgalomban. Mikor elhagytuk az országutat a Bodza-völgy szélén értünk az autópálya mellé. Szerencsére a zajos pályát is hamar magunk mögött hagytuk. A Hallgató nevű erdőrésznél kereszteztük a kristálytiszta vizű Tarjáni-malompatakot, majd hamarosan Koldusszállásra értünk. Bélyegeztünk, elmentünk megnézni a vadászlakot, a kis tavat, körbefogtuk a hatalmas cserfát. Jól elvoltunk. A bélyegzőhelyhez visszamenve néztem meg, mikor indul a buszunk a tarjáni országúttól. Kiderült, hogy nem 4 óra 27-kor, hanem 4 óra 7-kor indul. Felvettük a nyúlcipőket, és igen nagy tempóban tettük meg a hátralévő 1,2 km-t. Mellbedobással győztünk, elértük a buszt, sőt még vártunk is egy pár percet.
Nem volt ilyen szerencsénk a vonattal. A szombathelyi gyorsnak az lett volna a nagy előnye, hogy nem a Déliben, hanem a Keletiben van a végállomása, ezáltal egy órával előbb értünk volna haza. Már leértünk a felüljáró lépcsőjén, 1 m-re voltak az ajtók, de éppen becsukódtak. Abszolút pontosan indult, nem úgy, mint az, amelyikkel végül mentünk. A pesti lányok kikísértek minket a Keletibe. Megcsodáltuk a gyönyörűen felújított csarnokot, beszélgettünk, aztán végül befutott a mi vonatunk is.

Összesen 22,5 km-t gyalogoltunk, ezzel új ITK rekordot állítottunk fel. Kellemes időnk volt, se nem meleg, se nem hideg. A 477 m emelkedő, és az 523 m lejtő se volt megerőltető. Annak a pár szem hónak, amely leesett, még örültünk is. Elvégre december van.