sütemény

Újév-köszöntő túra Isaszeg környékén

Címkék

Újév-köszöntő túránk célját, mely a kiírás szerint jó levegőn, könnyű túra keretében elpusztítani a szilveszteri maradék süteményeket, italokat maradéktalanul teljesítettük.

Ragyogó téli időben 21-en találkoztunk a vasútállomásnál, néhányan pedig a Szobor-hegy felé menet csatlakoztak hozzánk, így vendégeinkkel együtt 25-en voltunk. A hegy alatt megnéztük a zsidó-temetőt, majd – hogy érdekesebb legyen az út – nem a kiépített úton, hanem a szánkók által kijegesített meredélyen közelítettük meg a Honvéd-emlékművet. A szikrázó napsütésben nagyon messzire kalandozhatott tekintetünk.

A Pest Megyei Piros jelzésen indultunk tovább a Honvéd-sírok felé. Bár csak pár centiméteres hó borította a vidéket, mégis a sokszor járt út télies arcát mutatva újdonság erejével hatott.

A Honvéd-síroknál megnéztük a sokak által még nem látott, október 6-án felállított Emlékező Angyal elnevezésű, Makovecz Imre tervezte életfát.

Ezután jó tündérek pillanatok alatt rengeteg finom süteménnyel (de volt itt különleges, kifejezetten újévi malacforma pogácsa, panettone, pármai sajt, birsalmasajt és még ki tudja hányféle finomság), forralt borral, borral ízesített hársfateával, pezsgővel  terítették be a pihenőpark egy - ünnepi főasztalnak kinevezett - behavazott asztalát. Köszöntöttük egymást és az új évet hóba hűtött pezsgővel. A jókívánságokat – úgy érzem - megérdemli ez a csapat, már eddig is nagyon jó csapatszellem alakult ki, segítjük, bátorítjuk egymást.

Az eszem-iszom-dínom-dánom után kis ideig még a PMP-n gyalogoltunk, majd jelzetlen úton az átjátszó-adó felé mentünk. Több helyről szép kilátásunk volt Pécel, Nagytarcsa irányába. A Nagy-hegyen keresztül szép erdőben, majd víkendházak között haladva értünk le a  Buda utcába. Ezen, majd a Csillag utcán keresztül az Öregtemplomhoz értünk. Innen felmentünk a Kálváriára, ahonnan szintén csodás kilátásban volt részünk. A Z sáv jelzésen, majd egy hirtelen - nem mindenki által minősített jó - ötlettől vezérelve egy jó meredek lejtőn felkapaszkodva értük el megint a PMP-t. Ezen jutottunk vissza a Szobor-hegyhez, majd a P+ jelzésen a vasútállomáshoz, utunk végcéljához.

Kellemes időben, jó társaságban 12,5 km-t gyalogoltunk.

Fényképek: Zsigri Jutka (6,9,14), Notter Béla

1. kép - Indulás a vasútállomástól

2. kép - A zsidó temetőnél

3. kép - Meredeken fel a Szobor-hegyre

4. kép - Kilátás a Szobor-hegyről

5. kép - Szobor-hegy

6. kép - A tél színei

7. kép - Indulás a Honvéd-sírokhoz

8. kép - Útban a Honvéd-sírokhoz

9. kép - Makovecz Imre - Emlékező Angyal

10. kép - Dínom-dánom

11. kép - Bőséggel volt minden

12. kép - Nem malac, sütemény

13. kép - Pezsgő is volt

14. kép - Havas madárfészek

15. kép - Kis pihenő

16. kép - A temető és az Öregtemplom

17. kép - Kilátás a Kálváriáról

18. kép - Csoportkép a Kálváriánál

19. kép - Indulás a Kálváriáról

20. kép - Meredek átvágás