Tavaszi négynapos túránkon 23-an vettünk részt. Túráink során bejártuk a Dél-Dunántúli Kéktúra három szakaszát, de voltunk Ausztriában is, ahol a Rába-szurdok leglátványosabb részén gyalogoltunk. Időt fogtunk már ki jobbat is. Péntek délután és szombat délelőtt sokat esett az eső.

04.24. csütörtök.  6:15-kor Isaszegen találkoztunk, majd az M0 – M1 – 85-ös út – Fertőszentmiklós útvonalon 10 órára értünk Bozsokra. Szálláshelyünk a Nagy Vendégház volt. Jó kis hely, aranyos, segítőkész házigazdákkal. Lepakoltunk, megreggeliztünk és indultunk túrázni 11 óra után pár perccel. Előbb visszafelé indultunk a falu közepe felé, majd a tűzoltószertárnál jobbra letértünk. Gyümölcsösök, kaszálók között haladtunk, majd hatalmas repceföldek virágtengere gyönyörködtetett. Visszatekintve ráláthattunk Bozsokra, mögötte pedig a Kőszegi-hegységre. Beértünk az erdőbe, ahol széles nyiladékokon cikk-cakkoztunk, időnként kiérve az erdőszéli repcetáblákhoz. Egy-egy vízmosáson való átkelés jelentette a változatosságot. Jó tempóban haladtunk, előbb is értünk be Oladra, mint ahogy számítottam. Így volt időnk még Szombathely belvárosát megnézni, fagyizni. Busszal mentünk vissza Bozsokra. Este nem főztünk, az otthonról hozott finomságokat ettük meg.

    04.25. péntek. Közös reggeli után indultunk a Kőszegi-hegység, és egyúttal Dunántúl legmagasabb csúcsának, az Írott-kőnek meghódítására. A megváltozott nyomvonalú kéktúránkat Bozsok elhagyása után a Végh-erdőben folytattuk. Egy bevezető emelkedő után majd egy kilométert szintben mentünk, majd elég meredeken felkapaszkodtunk az igen látványos Kalapos-kőre. Sokan fényképezkedtek itt. Lefelé haladva elértük a régi DDK-nyomvonalat, és a Z jelzéssel együtt elkezdtünk megint kapaszkodni felfelé, egy darabig a Sötét-völggyel párhuzamosan. Széles, könnyen járható – télen síútnak használt – úton elértük a Velem felől érkező P jelzést. Pár éve mi is ezen közelítettük meg Írott-követ. Most is ezt tettük. Még 200 méter szintemelkedést kellett legyűrnünk, és máris a csúcson voltunk. Közben egyre nagyobb köd ereszkedett a tájra. Nosztalgiával gondoltunk a három évvel ezelőtti országos kéktúránkra, mikor ragyogó napsütésben jártunk ugyanitt. A kilátó alatti esőbeállóban megettük szendvicsinket. Alighogy elindultunk lefelé, elkezdett esni az eső, ezért kénytelenek voltunk felvenni esőkabátunkat. Egy meredélyen rátértünk a P+ jelzésre, azon pedig a Bozsoki-patak völgyébe, melyet szinte hazáig követtünk. A jelzetlen utat követő P háromszög jelzésről való letérést „elbeszélgettem”, így 700 m-el többet gyalogolhattunk. A Sibrik-kastély parkját felújítás miatt lezárva találtuk, mint ahogy a falu felől se tudtuk a kastélyt megközelíteni. Itt kezdett aztán igazán esni az eső, minek következtében csuromvizes nadrágban érkeztünk vissza szálláshelyünkre. Nagy örömünkre házigazdánk begyújtott a kemencébe. A nagy többség úgy döntött, hogy ne kínlódjunk a főzéssel, hanem menjünk el vacsorázni. Bő egy kilométerre volt a kiszemelt vendéglátó-ipari fellegvár. Gyalogtúránk során 17,5 km-t tettünk meg, ehhez jött még az étterem, így megvolt a „huszas”. Esti beszélgetés során eldöntöttük, hogy a betervezett Bärenschützklamm helyett – annak bizonytalan nyitva-tartása miatt - inkább a Rába-szurdokba megyünk

    04.26. szombat. Reggeli után kocsival Ausztriába indultunk - sajnos esőben. Sőt mi több, majdnem egész odaút alatt részesülhettünk eme égi áldásban. Útközben derült ki, hogy a feltöltött akkumulátoromat szálláshelyünkön hagytam, így ezt a napot Péter képei dokumentálják. Oberwarton (Felsőőr) – Hartbergen – Weiz-en keresztűl utaztunk. Első megállónk a Weizbach-patak szurdoka volt. Szerencsére a szurdok egyetlen parkírozója szabad volt, így félre tudtunk állni a kocsijainkkal. A legszűkebb szakaszt gyalog jártuk be. Továbbindulva az eső elállt, és egyre világosabb lett. Nagyon bizakodók lettünk. Arzbergben bevártuk a két lemaradt kocsit, majd együtt indultunk a Rába-szurdokba. Eleinte elég széles a völgy, házak is vannak a folyó (itt még inkább patak) mellett. Sajnos megint elkezdett esni az eső. Egy gyaloghídon átkeltünk a patak bal oldalára. Innen kezdődött a látványos rész. Volt olyan szakasz, ahol épp – kötelekbe kapaszkodva – el lehetett menni a függőleges sziklafal tövében. Többször átkeltünk a patakon átvezető hidakon. 4 km-t mentünk előre, majd visszafordultunk. Egy barlangban megebédeltünk. Mikor továbbindultunk, elállt az eső, így jobban szemügyre vehettük a szurdokot, amit odafelé az esőben nem élvezhettük annyira.

Visszaérve kocsiba ültünk, és kedvenc kisvárosomba, Frohnleitenbe mentünk.  Leparkoltunk, majd végigjártuk a főteret, benéztünk a barokk templomba, átsétáltunk a Mura túlsó partára vezető hídon. Itt egy csodálatosan szép park van, szép kilátással a Mura feletti dombra épült városra. Visszafelé tartva fagylaltoztunk egyet. Továbbutaztunk Mixnitz-en

Birkfeld-en keresztül Pöllauberg-be, ahol egy hatalmas XIV. században épült, majd barokk stílusban átalakított templom található. A beígért csodás panoráma a párás levegő miatt gyengébbre sikeredett. Keskeny utakon előbb Hartbergbe értünk, majd innen a reggeli úton haladtunk Bozsokig.

    04.27. vasárnap. Reggeli után összepakoltunk, és 9 órakor már indultunk is kocsival Szombathelyre. A skanzennél leparkoltunk, és kezdetét vette gyalogtúránk. Először az Oladi-kilátóhoz mentünk, ami sajnos zárva volt. A kilátó után hétvégi házak között vezetett a DDK, majd visszakanyarodtunk a temető felé. Itt értesültünk arról, hogy egyik túratársunk visszafordult. Mi a Parkerdő területén mentünk tovább, nagyon laza, csupán kis emelkedőkkel tarkított úton. Egy esőbeállónál pihentünk egyet, majd a megváltozott kéktúra útvonalon egy parkírozóhoz, büféhez értünk. Egy fán láttunk  bélyegző-jelet felfestve, így a büfében megejtettük kéktúra füzetünk igazolását. (Jó is, mert a bélyegzésre ajánlott skanzenben csak TKM lenyomatot kaphattunk volna.) Továbbhaladva a S jelzésig mentünk a kéken, majd az előbbin vissza Szombathelyre. Mielőtt elértük a házakat megebédeltünk. A Csónakázó-tó mellett elhaladva értünk a skanzenbe, hivatalos nevén Vasi Múzeumfaluba. Szerencsénk volt, mert a sok látnivaló mellett hagyományőrző csapatok is szórakoztatták a látogatókat. Ági fel is próbálta a sodronyinget, majd nagy derültségünkre tejes harci mezbe öltözött. Visszamentünk a parkírozóba, ahol szembesülni kellett a ténnyel, hogy a reggel visszafordult túratársunk nincs ott. Lacival visszamentünk az Ónodi-kilátóhoz, majd a feltételezett útra, melyen vissza kellett volna jönnie. Mindenhol érdeklődtünk – mindhiába. Laci a rendőrségen is bejelentést tett. Mások máshol kutakodtak, egyik kocsi bement a Főtérre is. Végül abban egyeztünk meg, hogy mi ott maradunk még, mások pedig elindulnak hazafelé. Egyik kocsi és utasai még átautóztak Jákra, hogy a templomot megnézzék. Mikor mi is elindultunk hazafelé, jött a jó hír, hogy nem kell tovább aggódnunk, már hazaért túratársunk. Az történt ugyanis, hogy nem talált vissza a kocsikhoz, tetejébe telefonja is bekrepált, így a vasútállomásra ment és vonattal hazautazott. Ezen a napon 16,5 km-t gyalogoltunk.

A képeket Juti (Ják)i, Péter (Ausztria) és jómagam készítettük