Vasárnap reggel, a szombati szép napos időn felbuzdulva, azon kaptam magam, hogy az idei év első túrájára tartok, Visegrád felé. A terv az volt hogy a célban (Leányfalu) lerakom a kocsit és busszal lemegyek a rajtig Visegrádra. Sajna későn indultam és Leányfalun lemaradtam az óránkét közlekedő buszról két perccel. A következő busz 9:50-re ért volna Visegrádra, és mivel a rajt 9 órakkor így taktikát változtattam. Leautóztam Visegrádra, és bevállaltam hogy majd a túra végén tök fáradtan fogok busszal visszamenni Visegrádra. Nem akarom lelőni a poént de a célba érkezés úgy sikerült hogy ismét lekéstem a buszt két perccel.

Rajt, Visegrád Nagymarosi rév. Forralt borral és megannyi túrázásra éhes emberrel találkoztam. Villámgyors nevezés, itiner kézben és már indultam is elemre vadászva a fényképezőgépembe. A második boltban végre találtam és út közben kezdtem el tanulmányozni az itinert. Végül is nem volt túl komplikálva a bejárandó útvonal, a piros sávon kellett végig követni, Visegrád, Pilisszentlászló, Vörös kő és a cél Leányfaluig.

Az első etap Pilisszentlászló felé, Malomkerti völgy folytatása Apát kúti völgy ahol töbször át kellett kelni a Apát kúti patakon. Az átkelés sikerére száraz lábbal már az első alkalommal tudatosult bennem hogy hamvába holt próbálkozás. A kemény talpú cipőt a több centis jégréteggel bevont hegyes köveken megtartani lehetetlen volt. Tehát töretlen lelkesedéssel de vizes lábbal folytattam az utat. Nem egyszer előfordult hogy kollégámmal, a Zolival, lebecsültük azon túrázókat, akik két botot hívnak segítségül gyaloglásaik során. Viszont itt az átkelésnél láttam volna értelmét ezen segítőeszközöknek.

Pilisszentlászlóig az út völgyeken vezetett tehát nem volt fárasztó az út. A következő szakaszban viszont már volt szintemelkedés, ha jól emlékszem az itinerre úgy 500 méter. A talaj fagyott volt és mivel jó sok csapadék hullott a tájra igen csúszós. Ezt három remekbe szabott eséssel és megannyi leszúrt Rittbergerrel tudom bizonyítani. Bár sohasem voltam képes a spárgát megcsinálni, az egyik eséskor elég közel jártam hozzá, amikor a két lábam egymással ellentétes irányban próbált földet érni.Vörös kőtől Leányfaluig majd 300 méteres szintesés volt kb. 160 méteren belül. Itt nagy szerep jutott a fáknak amik a gyakori fékezéseket szolgálták.

Leányfaluban várt a jól megérdemelt meleg tea és az a tudat hogy a következő busz indulásáig még hátravan jó egy óra várakozás.

A TÚRÁRÓL KÉSZÜLT KÉPEKET, ITT LEHET MEGTEKINTENI.