Úgy gondoltam, hogy túravezetői vizsgám előtt jót fog tenni egy kis séta. Szerencsére rendesen el van kényeztetve a túrázni vágyó, hisz hétvégenként három-négy túrakiírás közül is tud választani. Az időjárás is kedvezett a túrázni vágyóknak így hát ez szombat reggel el is dőlt. Szokásos téliszalámis szendvicseimről le kellett mondanom, téliszalámi híján, kénytelen voltam sajtos, vajas zsömlével nekivágni az embert próbáló távnak. Mivel elég „jól” tájékozódom, Békásmegyer megtalálása nem okozott problémát.

Itt a szokásos taktikámat alkalmaztam és az út menti kiírásokat figyelmen kívül hagyva követtem az embertömeget. Rengetegen voltak, ha nem ütközöm technikai problémákba, akkor felrakok egy két képet. A regisztrációnál egy kellemes meglepetés ért, Hegedűs Boglárka tanfolyamtársammal találkoztam, aki szorgalmasan regisztrálta a jelentkezők nevezési lapjait. 08.05 perckor indultam el a starttól és egy rövid séta után elértem Kő-hegy lábához. Az út jobbára egy hullámvasúthoz hasonlított, mert, ahogy az egyik hegyre felértünk következett egy le szakasz majd ismét jött egy hegy. A Kő-hegy után következett az Ezüst-hegy, a Nagy-Kevély. Itt megállnék egy pillanatra, na nem azért mert a valóságban is itt álltam meg először, hanem mert az isaszegi csapattal jártam itt nem is olyan régen, kevésbé szerencsésebb időjárási viszonyok mellett.

Kevély-nyeregnél letértünk az addig követett piros sávjelzésről és váltottunk a kék sávra. A tájékozódásra nem sok időt fordítottam, nem mintha olyan nagy spíler lennék, hanem, mert ha minden résztvevő megfogta volna az előttük lévőknek a kezét, akkor a rajttól a célig elért volna az élőlánc. Na, azért én így is le tudtam térni a helyes útról, ehhez tehetség kell nem vitás. Történt ugyanis, hogy az itinert olvasgattam, és a szemem sarkából figyeltem az előttem lévőknek a lábát. Az a két pár láb nem tudom, hogy mi végett, az is előfordulhatott, hogy nem a Kinizsi teljesítménytúrázók népes táborát gyarapították vagy ismertek egy rövidebb utat, letértek a itiner által javasolt útról. Mivel ha van egy hosszabb út, akkor én biztos nem a rövidebben indulok el. Elővettem a túravezetők által gyakran használt fegyvert és irányt menve visszakeveredtem a helyes útra.

Következett a Hosszúhegy, amit nem véletlen hívnak hosszúnak. A Pilis-nyereg felé menet találkoztam egy legalább nyolcvan éves bácsival, aki rendesen gyűrte a kilométereket. Mit ne mondjak, nagyon irigyeltem érte. Pilis-nyeregben volt a 25-ösöknek a célállomásuk, itt egy nagyobb tábor alakult ki rengeteg fáradt emberrel. A mozgóbüfében jófajta rostos levet lehetett kapni, na meg pogácsát. Itt egy fél órát elüldögéltem, mert nem is tudtam volna továbbmenni. Általában maximum 30 kilométert szoktam menni és a hátralévő 10 ijesztően hatott akkori állapotomban. Kétágú-hegyről nagyon szép kilátás volt Kesztőlc és Dorog településekre. Itt elfogytak a hegyek és innentől kezdve lefelé mentünk egészen a célig ami Dorogon volt.

Végül 8 óra alatt teljesítettem a távot és mivel lelkes idős nénik egymás között bizonygatták, hogy tavaly nyolc óra alatt teljesítettek, egy kicsit megszeppentem, hogy van még hova fejlődni.