Öt vendégünkkel együtt kerek negyvenen voltunk kíváncsiak a Mátra egy kevésbé ismert szurdokvölgyére, a Szakadás-árokra. Szebb tavaszi időt nem is kívánhattunk volna magunknak. 15 km-t gyalogoltunk, emellett megnéztük még Tar két nevezetességét is.

    Egy egész karavánnyi kocsi (10 db) gyűlt össze Gödöllőn a vasútállomás mellett. A Gödöllő – Hatvan – Pásztó útvonalon értünk Tarra. Az Attila út végén leparkoltunk és némi cihelődés után elindultunk. Az első meglepetés akkor ért, mikor a sárga sáv jelzés helyett K+ jelzést találtunk. A S jelzés valószínűleg most van átalakulóban, mert pár helyen - egymásnak ellentmondóan is - találkoztunk érvényes és hatálytalanított változatával is. Alig 100 m után elértük a Szalajka-patakot, melyen kiépített helyen áthatoltunk. Az Alsó-Csevice-forrásnál megálltunk egy kicsit, hogy megkóstoljuk annak finom vizét. Kényelmes, erdei úton másfél kilométert mentünk, mikor egy kis vízfolyás keresztezte utunkat. Ez már a Szakadás-árok kezdetét jelentette, ezért elhagytuk a jelzett utat és behatoltunk a szurdokba.

    Eleinte még csak bedőlt fákat kellett kerülgetnünk, de utána egyre több helyen találtunk vizet is a mederben. A kevés múltbeli csapadék miatt ezek már inkább állóvizek, tócsák voltak. Állandóan kerülgetve e - avarnak álcázott - vizeket, kerestük azokat a helyeket ahol nem süllyedünk el. Látványos, szűk sziklaszoros után egy-egy mélyebb víz miatt torlódások alakultak ki, míg mindenki át nem jutott ezeken. Volt olyan hely, ahol óvatosan a víz szélén át lehetett jutni, de olyan is volt, ahol egy le-lesüllyedő fatörzs volt a palló. A fiúk hathatós segítséget nyújtottak abban, hogy a lányok száraz lábbal juthassanak tovább. Aztán eljutottunk egy olyan szűk szoroshoz, melynek alján ismeretlen mélységű víz állt. Egyedül Hajni mászott át a keskeny sziklapadkán, míg volt aki a vízmélységet saját maga tapasztalta ki, miután belecsúszott abba. Jobbnak láttuk innen visszafordulni, de így újból át kellett jutni a fatörzses szakaszon. Kimásztunk az árokból; mellette egy darabig még kocsiút is vezetett. Aztán ismét a csak az árok maradt, annak is az úgynevezett vizes szakasza. Azért hol padkákon, hol sziklatömb alatt átbújva, de lehetett benne haladni. A többség azért már nem vállalta be a vizes szakaszt, hanem az árok feletti hegyoldalban oldalazva haladt tovább. Mikor véget ért az árok - vagy legalábbis útirányunknak nem megfelelő irányt vett fel – meredek partoldalon kimásztunk abból.

    Ezután túránk kevésbé fárasztó, de - ezzel arányosan - kevésbé látványos része következett. Előbb a Kő-erdő oldalában haladtunk jelzetlen úton, majd rátértünk az Országos Kéktúra Mátraverebély-Ágasvár közötti szakaszára. Ezen csak Agyagos-tetőig (szép kilátás Bátonyterenye felé) mentünk, majd jobbra egy széles erdőgazdasági úton folytattuk utunkat Fenyvespusztáig. Itt nagyobb pihenőt tartottunk, majd – a Szalajka-patak hídján átkelve - megnéztük az 1925-ben dr. Tuzsony János által alapított arborétumot. Igazi látványossága egy hatalmas Atlas-cédrus. Továbbmenve láttuk, hogy a sárgajelzést hatálytalanították, így előbb felkapaszkodtunk a Vár-bérc oldalába, ott jobbra fordultunk, és láss csodát, frissen festett S jelzésekkel találkoztunk. Ezeket is elhagyva visszaereszkedtünk a Szalajka-patak völgyébe, majd azon visszajutottunk a kocsikhoz – közben még egy pihenőt tartottunk az Alsó-Csevice-forrásnál. Szégyenszemre a Felső-Csevice-forrást sem oda-, sem visszafelé nem találtam meg. Hazaindulás előtt kocsival még elmentünk a Szt. Mihály templomhoz (XIII. századból való szentélyek), és felkerestük Pokoljáró Tar Lőrinc udvarházának romjait is. Egyik vendégünk az út végére taggá vált.