Ismét nagy szerencsénk volt, végig havas tájon, tiszta, - az út felétől még napsütéses időben is – tehettük meg a Dorog – Piliscsaba távot. Sajnos több törzs-kéktúrázónk is külföldön van, lábfájással, vagy egyéb nyavalyákkal küszködik, így csak kilencen jöttünk össze.

Korán, 6 órakor indultunk, nehogy a korai sötétedés gondot okozzon. Vonattal utaztunk, a Keleti és a Nyugati között trolival. Szép Siemens motorvonattal utaztunk Dorog felé. Kis szépséghibája a dolognak, hogy a WC-ajtót nemigen lehetett becsukni. Dorogon leszállva a pénztárt zárva találtuk, így az állomásfőnöknél pecsételtünk. Kedvesen beinvitált az irodába, ott ejthettük meg az aktust. Az aluljáró átkelve, a vasút mellet Budapest irányába kezdtük el a kilométerek fogyasztását. Elhaladtunk a Petőfi tér mellett, majd a volt homokvasút (nevét a bányákban használt homokszállítás miatt kapta) töltése mellé értünk. Kiérve a városból, átkeltünk a Kenyérmezői-patak hídján. Nem sokkal később egy lőtérhez értünk. Az eddig járt kocsiút balra elhúzott, mi a térkép szerint jobbra tértünk. Jelzés nem segített ebben, jó 300 m-re volt az első jel egy baloldali fán. Egyébként is jellemző erre a szakaszra, hogy nagyon kíméletesen bántak a festékfelhasználással túratársaink. Pedig 2007-ben az egész OKT-t felújították, így ezt a szakaszt is – legalábbis szerződés szerint.

Kesztölc előtt előbb át kellett kelnünk 117-es úton, majd a falut elhagyva szemben velünk a Kétágú-hegy ágaskodott látványos lefutó sziklabordáival, barlangjaival. Turistautunk végighaladt a hegy „szoknyáján”, innen ágazik ki a Z sáv-, keresztezi a S+, és a Z+ jelzés. Leértünk az aszfaltútra, és hamarosan Klastrompusztán voltunk. Jobbra szép pihenőrét található asztalokkal, padokkal. Mi a pálosok által épített kolostor (1250-1304 között a szerzetesrend központja is volt) romjai mellett álltunk meg, pecsételtünk az igen rossz minőségű nyomatot adó fémbélyegzővel. Ettünk, ittunk kicsit, majd továbbindultunk. Szép erdőben haladtunk, de a munkagépek által felszabdalt hatalmas kátyúk, keréknyomok fagyott, havas változatán sokat csúszkáltunk. Jelzések hiányában megint egy kis bizonytalankodás a Vad-föld mellett és a magaslesnél, de aztán – egy darabig egy mély akácos árok mellett haladva - beértünk Piliscsévre. Elhaladtunk a katolikus templom, Faluház mellett. A főutcát a szovjet katonai temetőnél hagyjuk el. Piliscsévtől Piliscsabáig utunk javarészt homokos mélyúton vezetett, kevés látnivalóval – Tünde szerint ez egy meditációra kiválóan alkalmas út.

Mikor a GPS-em szerint lejártuk az igazolófüzetben erre a szakaszra megadott 18,6 km-t, még nem értünk be Piliscsabára, sőt - mint az út végén kiderült - még 1,2 km volt hátra. Már nem egyszer előfordult, hogy más adatokat kaptam, mint a hivatalosan megadott távok. Pedig nem fizettem le a műholdakat, hogy csaljanak egy kicsit a jobb statisztikánk miatt. Szóval felcsillant a remény, hogy még a korábbi vonatot is elérjük. Belehúztunk. Már benn állt a vonat, mikor mindnyájan odaértünk, de sikerült felszállnunk. Egy szívfájdalmunk volt: már nem maradt időnk a füzetbe pecsételni, jobban mondva nem akartunk e miatt egy órát várni a következő vonatra. No nem baj, majd legközelebb pótoljuk.

Hazafelé megint a szép pirossal utaztunk, kis szépséghibával. Ezen változatosság kedvéért a WC-t nem lehetett lehúzni. Elgondolkodtató, hogy itt vannak ezek a korszerű, szép vonatok, nekünk - karbantartás hiányában – mégis sikerül ezeket balkáni színvonalúra zülleszteni.