Ami az időjárást illet, baljós előjelekkel készülődtünk az útra. Szerencsénkre a riogatásokból legfeljebb a lehűlés jött be. Így napsütéses, igazi kora tavaszi kirándulóidőben 11–en tettük meg Mátraverebély és Garáb közti 19 km-es utat.     Hatvanig két különböző vonattal utaztunk, hogy a szerencsésebbeknek (ahol a sebesvonat is megáll, vagy indul) ne kelljen olyan korán kelniük. Hatvanból aztán közös vonaton indultunk túránk kiindulópontjára, Mátraverebélyre. Leszállás után már rutinosan kerestük meg a kéktúra bélyegzőt – tavaly ugyanis innen indultunk Galyatetőre. Szóval bélyegzés után nekivágtunk az útnak. Miután Garábról csak egy busz közlekedik délután, azt mindenképp el kellett érnünk. Minden pihenőnk, étkezésünk, egyéb bóklászásunk csak e cél betartása mellett volt lehetséges.

    Mátaverebélyen előbb a Zagyva-folyó hídján keltünk át. Meglepően tiszta vize volt. A falut elhagyva három szorgos fatolvaj csapattal is találkoztunk. Pár év múlva át kell majd rajzolni a térképet, mert erdő már nemigen lesz itt. Egyenletesen emelkedett az út, felértünk a Csapás-tetőre. Előbb a Mária-utat, majd a K négyszög jelzést kereszteztük, mindkettő Szentkút búcsújáróhelyre vezet fel. Ezután egy tisztás szélén álló hatalmas tölgyet csodáltunk meg, Péter pedig megmérte, hány Döbrögi tudná azt körbeérni. Itt voltak kicsit bizonytalan a jelzések (és talán még Mátraverebély szélén), egyébként példaértékűen jól jelzett volt a szombaton bejárt kéktúra-szakasz. A Szálláska-völgyön keresztül értük el Sámsonházát. Közben több helyen láttuk, hogy égették a domboldalon leszáradt füvet, nádat. Szerencsénkre a szél nem felénk fújt.

    Sámsonházán elhaladtunk pár szépen felújított palócház mellett, és a Kis-Zagyva mellett lévő Geológiai-bemutatóhelyre értünk. A volt bányában látványosan váltogatják egymást lávapadok és törmelékrétegek. A lávarétegek felett 15 millió éves üledékes mészkő fehérlik. Kis ideig a Márkháza felé vivő országúton vezet a K jelzés, de aztán balra letérve arról kopár doboldalon vitt utunk. Szomorú látvány fogadott a dobtetőn, ahol hatalmas mennyiségű szemét éktelenkedett.

    Miután Nagybárkányról az összes szemetet kihordták, az már szép, tiszta településsé vált. A pecsételőhelyet is könnyen megtaláltuk, be sem kellett érte menni a boltba (a Bárkány Presszó, mint megadott bélyegzőhely már befuccsolt), mert egy másik kéktúrázó csapat már kihozta a bélyegzőt. Felkapaszkodtunk a dombtetőre, ahol a neogót stílusban épült rk. templom áll. Épp vége volt a misének, így a kiáramló emberekkel helyet cserélve, megnéztük belülről is azt.

    A templomtól kissé emelkedő úton, kopár domboldalra felérve elértük a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzet határát. Innentől kezdve egészen Garábig folyamatosan erdőben haladtunk, a Nagy-Kő-tetőig kisebb-nagyobb mértékben állandóan emelkedve. A tető előtt egy keresztező magasfeszültség nyiladékán szép kilátás nyílt egyrészt Mátraszőlősre és a Mátrára, ellenkező irányban pedig Garáb környékére. A Garáb-nyeregben elhagytuk a kék jelzést, és K négyszög jelen 1,4 km-es ereszkedés után beértünk a mindössze 60 lakosú Garábra. Rendezett a falu, inkább már csak nyaralók lakják. Szép katolikus temploma van.

    A buszra – mely nagy kerülővel Pásztóra vitt bennünket - mindössze 3 percet kellett várnunk. Pásztóról vonattal jöttünk haza.