Ötnapos utunkon Európa egy kevésbé felkapott táján, Nyugat-Szerbiában néztünk körül, túráztunk. Erről az útról részletes vetítettképes beszámolót november 15-én tartok az isaszegi Falumúzeumban. Ezennel csak az út főbb történéseit írom le. Hétfőn indultunk, négy kocsival 16-an. Az első 540 km-t viszonylag jó ütemben tettük meg, így már három órára Bajina Bašta-n voltunk. Itt megnézzük a Ház a Drinán különleges látványosságát, majd következett a Vrelo-vízesés.  Az egyik kocsi elkeveredett a városban, ők közvetlen szálláshelyünkre, Mokra Gorába mentek. A többiek – egy a Tara-hegységre felkapaszkodó – szerpentines út kilátóhelyéről a Drina-folyóra, és annak felduzzasztott tavára (Peručac-tó) láttak rá. A szállásunkig összesen 605 km-t tettünk meg. 

Kedden egy túrára indultunk Mitrovacból a Tara-hegység egy méltán híres kilátóhelyére, a Banjska Stenára, ahonnan a legszebb kilátás nyílik a Drina szurdokvölgyére. A hosszabb út 12,5 km volt 410 m-es szinttel, a rövidebb 8,5 km 190 m szintkülönbséggel. Hazafelé megnéztük Drvengradot (Favárost), melyet Emir Kusturica filmrendező építtetett egy forgatás helyszíneként, de ma már skanzenként működik. 

Szerdán egy különleges vonalvezetésű kisvasúton utaztunk, a Šargansa osmicán. Délutánunk is zsúfolt volt, mert előbb egy egyedülálló látványosságot, a mészkőkádas, vízeséses Stopiča-barlangot, ezután a Gostilje-vízesést, végül – már zárás után - Sirogojnóban a skanzent néztük meg. Szállásunk immár Zaltiborban volt két napig. 

Csütörtökön egész napos kirándulást tettünk az Uvaci Természetvédelmi Területeten (ez Európa harmadik legnagyobb és legmélyebb völgye), ahol 3 rövid túrát tettünk meg, miközben nem győztünk betelni a csodás tájjal. 

Pénteken párás, esős időre ébredtünk, így utolsó tervezett programunk - a világ leghosszabb felvonójával való utazás – elmaradt. Hazafelé még Čačakban megálltunk maradék dinárjainkat elkölteni. 

A képeket F. János (FJ) és jómagam készítettük.