Egyre növekvő létszámunknak és a nagyszerű időnek köszönhetően vendégeinkkel együtt összesen 55-en voltunk az egyik - isaszegi erdőben kiépített - pihenőhelyen. A gyerekeknek nagy versenyt rendeztünk, mi felnőttek jobbára csak tunyultunk, ettünk, ittunk – leszámítva az ebéd utáni pár kilométeres sétát.

 Évről-évre itt tartjuk bográcsolásunkat, az utóbbi években kiegészítve ezt – a Gyereknap közelsége miatt is – játékos versenyekkel is. Az sem változik, hogy előtte mindig szemétgyűjtő akciót kell tartanunk. Csütörtökön nejemmel és Sanyival kimentünk összeszedni mások szemetét, és a nem Európába való „emberek” által összetört üvegeket. Meg is telt vele egy nagy kuka. Arra azért nem számítottunk, hogy a rend nem tart ki szombatig; egy nagy kupac szemetet pénteki piknikelők megint ránk hagytak.

    9 órától gyülekeztünk, kezdtük felállítani a bogrács-állványokat, készítettük elő a tűz helyét. A lányok leterítették az asztalokat, hagymát pucoltak, szeletelték fel. Egy-két „apróságért”, például egy nagyobb üsttért még haza kellett ugornunk, közben egyre többen megérkeztek. Nagy örömünkre Szilvi is eljött és bemutatta 4 hónapos tündér-jó kislányát. Nehogy a főétel elkészültéig éhen haljunk, előkerültek különböző finomságok, sütemények. Nagy beszélgetések folytak.

    Majdnem dél volt, mikor összetereltük a gyerekeket a versenyre. A játékmesterek csapatversenyt találtak ki, három csapatra osztva a gyerekeket. Nagyon változatos játékok voltak: versenyfutás akadályok kerülgetésével, ugyanez karika gurításával, aztán hokiütővel labdát kellett terelniük a bóják között, stilizált fagylalttal kellett végigfutni, és volt célba-dobás is. Még egy lufis játék volt hátra, de épp akkor kicsit feltámadt a szél, elfújva azt a játékot. Eredményhirdetéskor a csapatok összteljesítményét értékelték, de mint hajdanában az olimpián, itt is a részvétel volt a fontos, nem a győzelem. A gyerekek derekasan helytálltak a versenyben, mindenki kapott jutalmat (tábla csoki, banán, narancs).

    Közben szép lassan fortyogott az általam „macerás” csülökpörköltnek elnevezett étel. Másik tüzet is gyújtottunk, ott egy kondérban 15 kg krumplit főztünk meg. Két óra utánra mindkét étel elkészült. Jó volt látni, ahogy a megéhezett emberek hosszú sorokban álltak az üstök előtt. Azt hiszem mindenki degeszre ette magát. Ismét megélénkült a sütemények forgalma, a pörköltre csúszott a bor, vagy a sör.

     A sok ennivalót le kellett gyalogolni, ezért egy sétára indultunk. Előbb a Szobor-hegyre mentünk. Sajnos egyre vadabb méreteket ölt környékünkön a tarvágás, alig lehet a turistautakat megtalálni. Évek óta azt halljuk az erdészektől, hogy tarvágás helyett a szálaló fakivágás, vagy a felújító vágás kerül előtérbe. Ennek ellenére az erdőt járva mindenütt tarvágásba botlunk. Hogy egy előnyét azért megemlítsem az isaszegi tarvágásnak: szép kilátás van a városra onnan, ahonnan eddig csak az erdőt lehetett látni. A Honvédsíroknál kötöttünk ki, itt elidőztünk kb. 20 percet az ismeretterjesztő táblák elolvasásával. Visszafelé menet egy horhossal előbb tértünk le az útról („hála” nekem), így kissé kalandosra sikeredett az út vége. Visszaérve a padokhoz még beszélgettünk egy darabig, aztán szétszéledtünk.

    A jó sikerült majálisunk végén szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik szemetet szedtek, főzőalkalmasságokat hoztak és felállították azokat, fát szedtek, tüzet gyújtottak, hagymát, krumplit pucoltak, süteményeket hoztak. Kihagytam valakit?

Külön köszönet Terinek és Sz. Marikának, akik a gyerekeknek kitervelték és levezették a versenyt, Sz. Péternek a rendíthetetlen pörkölt-kevergetésért – ez már fizikailag sem volt semmi, lévén az üstben rotyogott (csak a főbb dolgokat említve) 18 kg csülök és 2 kg hagyma. Az is öröm, hogy egy régi/új taggal (Szilvi), és egy valóban új taggal (Zsóka) bővült egyesületünk.