Kul-túra

Címkék

Túráink során szinte kivétel nélkül felkeresünk egy-egy múzeumot, híres épületet, szobrot, tájházat. November 15-én viszont csak ez volt a programunk. Igaz, olyan egyedülálló épületeket néztünk meg, mely önállóan is kerek program volt. Hosszas előkészítést követően - melyet Tündének köszönhetünk – kaptunk lehetőséget arra, hogy november 14-én kedvezményes belépőjegyet válthattunk a gödöllői Grassalkovich-kastélyba, meglátogathattuk a máriabesnyői kegytemplomot. 24-en éltünk evvel a lehetőséggel. A kedvezmény annak is köszönhető, hogy Tünde ismerőse, Lencsés György felajánlotta ingyenes idegenvezetését. Gyuri azon túl, hogy mindent tudott a kastélyról és a templomról, nagyon élvezetes előadásmódjával, humorával mindenkit lenyűgözött. Fél 11-kor kezdődött a vezetés. Előbb általános ismertetőt kaptunk a Grassalkovich-családról, a kastély építésének körülményeiről, aztán végigjártuk a kastély mindkét szárnyát. Ezt követően a barokk színházat, és a maga korában legkorszerűbb színpadtechnikai berendezését néztük meg. Több mint két órát töltöttünk a kastélyban, majd kocsikkal Besnyőre mentünk. Itteni látnivalónk az 1762-1769-ben Grassalkovich Antal megrendelésére készült kegytemplom. Értékes adatokat tudhattunk meg az alsó-, és - az 1761-ben épült kápolnát is magába foglaló - felsőtemplomról. Sokat tudott volna még Gyuri mesélni a templomról, egyéb látnivalók is lettek volna, de már közeledett nagy zeneszóval egy esküvői menet, nem maradt több idő. Így is három óra volt, mikor eljöttünk Besnyőről – igaz előtte még átbeszéltük következő programjainkat.

Bevezető
Halgatóság 1.
Halgatóság 2.
Kifelé tekints!
A "csapat"
Főlépcsőn
Emeleti folyosó
Barokk színházban
Idegenvezetőnk: Lencsés György
Felső-templom
Alsó-templom
Grassalkovich Antal és Klobusiczky Terézia kriptája