Falumúzeum

Címkék

Egy hagyományos falusi építkezés formavilágát idéző épületben, a Madách Imre utca 15. szám alatt található a Falumúzeum. A múzeumban található értékes tárgyak időrendi sorrendben láthatók, ha a bejárattól jobb kéz felé indulunk el. Az első  (őslény) tárlóban többszázezer évvel ezelőtt Isaszeg területén élő mamutok őrlőfogait, agyarát láthatjuk. A következő – őskori – tárlóban található leletek igazolják, hogy minden korban lakott volt településünk. Így láthatunk itt szép számmal neolitikum-, réz-, bronz-, vaskorból származó leleteket. A következő tárló római kori emlékeket mutat be. Az időszámítás kezdete után itt élt szarmata népcsoportok használati tárgyai, pénzérméi szolgálnak erre bizonyítékul. A középkort bemutató tárló legértékesebb lelete Salamon és Könyves Károly korából származó ezüst dénárok. Az álló tárlókban török időkből származó fegyverek láthatók. A kiállítóterem végén Isaszeg néprajzi értékei kerülnek bemutatásra, melyek egy berendezett parasztszoba részeként jelennek meg.

Visszafordulva az 1848-as szabadságharc gazdag tárgyi emlékeit csodálhatjuk meg, míg a bejárathoz közeledve végül a II. világháború tárgyi emlékei helyezkednek el. A múzeumalapító Szathmáry Zoltán emlékére a múzeum falán emléktáblát, a múzeumkertben pedig bronz mellszobrát állította fel Isaszeg közönsége.

A múzeum vezetője Szmolicza József, telefonszáma: (28) 582-281. A múzeum honlapja: http://muzeum.isaszeg.hu/