2018, ITK-majális

Címkék

Mint minden évben, idén is május utolsó hétvégéjén majálist tartottunk, melyen ezúttal 67-en vettünk részt. Szép időnk volt, de a végén jött kis eső gyors távozásra serkentette a jelenlévőket.

A rendező Szekeres- és a Pusztai-házaspár már pár napja azon ténykedett, hogy minden sikerüljön, a főzéshez is sok mindent előkészítettek. Vasárnap fél nyolckor elmentünk a padokért és az asztalokért. jó páran már kinn voltak a szokásos erdei pihenőben, és segítettek a terepet előkészíteni, szemetet gyűjteni, a bográcshelyeket kiépíteni, asztalokat, padokat felállítani. Mire a többség megérkezett, már minden készen állt, elkezdődhetett a főzés. Ez alkalommal pincepörkölt volt a főétel többféle húsból és szalonnából. A süteményekről, italról (kivéve a kávét és az ásványvizet) és egyéb csemegékről tagjaink gondoskodtak. Mondanom se kell, a felhozatal most is meghaladta fogyasztóképességünket.

Ebéd után levezetésképpen egy jó sétát tettünk a környéken, voltunk a Honvéd-szobornál is. Visszaérve folytatódott a beszélgetés, evés-ivás. Aztán csöpörögni kezdett az eső, mire pánikszerűen mindenki pakolni kezdett. Mire visszavittük a padokat-asztalokat, már ismét teljes intenzitással sütött a nap.

Köszönetet mondok a főszervezőknek és mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a sikeres majálisunkhoz, valamint azoknak is, akik hozták a finomságokat, italokat.

 

Sütemény-tároló
Előkészületek
Leendő túratársaink, Fanni ...
... és Zsófi
Péter a főszakács
Kézműves foglalkozás
Az ebéd 1
Az ebéd 2
Az ebéd 3
Az ebéd 4
Sétára indulunk
Nézd mi van ott!
A Honvéd-szobornál
Isaszeg határában
Visszatérőben
Óriás szappanbuborék