Zöld sáv jelzés

Isaszeg vasútállomás - Öregtemplom - Honvéd-sírok - Hossza: 3,8 km

A vasútállomást elhagyva jobbra, Budapest irányába indulunk el. A Z jelzés mellet itt halad a P+ jelzés is. 250 méter megtétele után kezdődik a Móricz Zsigmond utca. Mi a vasúttal párhuzamos Rózsa utcán megyünk tovább, de érdemes egy kis kitérőt tenni a Móricz Zsigmond utcába, hogy megláthassuk Tóth Árpád itt-tartózkodásának emlékére állított márványtáblát. A sportpályát elhagyva az út gyalogjárdává szűkül, átkelünk a Szent György-vízfolyás hídján.  Elérjük a Polgármesteri Hivatalt, majd a kijelölt gyalogátkelőhelyen átmegyünk a forgalmas Rákóczi utcán, ahol balra egy díszköves kis téren látjuk a szép kivitelű Szt. Márton kutat. A Damjanich utcán megyünk tovább a Templom utcáig, ahol jobbra fordulunk (a P+ jelzés innen egyenesen halad tovább). 450 méter múlva az út balra kanyarodik és emelkedni kezd. A Marcsányi utcán át hamarosan Isaszeg legnagyszerűbb műemlékéhez, az Öregtemplomhoz érünk. A templom bejelentkezéssel látogatható.

Z

A templomot a ravatalozó irányában hagyjuk el. A ravatalozót elérve, annak jobb oldalán lévő úton, részben lépcsősoron megyünk fel a Kálváriához. Itt három fakereszt és nagyszerű kilátás vár ránk Gödöllő irányába. Jó időben tisztán kivehető a Gödöllői-dombság legmagasabb csúcsa a Margita, távolabb a Naszály, mögötte a Börzsöny hegyvonulata. Miután feltöltődtünk a szép kilátással, folytatjuk utunkat egyenlőre még emelkedő úton, majd balra kanyarodva elég meredek úton leérünk egy jobban kijárt útra. Itt jobbra fordulunk. A Kálvária-hegy oldalában nagyjából szintben futó - most tarvágás utáni állapotban lévő - úton haladunk, balról meredek oldalvölgyeket láthatunk. Mikor balról megközelítjük az Erdő utca felöl érkező utat, leereszkedünk abba. Egy S-kanyar megtétele után balra felkapaszkodunk egy kocsiútra. Ezen jobbra fordulunk, majd DK-i irányt tartjuk utunk végéig, a Honvéd-sírokig. Balról két helyen is tarvágásos terület mellett megyünk el, de szerencsére jobb oldalon egybefüggő erdő (fenyő, bükk és tölgy) mellett haladhatunk. Mielőtt kiérnénk a Honvéd-sírokhoz, egy jobbra ívelő mély árokban vezet az út, majd egy szélesebb, sóderos utat keresztezünk.

Szemben látjuk a Honvéd-sírokat (magyar, lengyel, és - a megbékélés jegyében született - osztrák síremlékekkel), ismertető táblákat. Az út mindkét oldalán gondozott pihenőket találunk esőbeállókkal, padokkal, asztalokkal, erdei játszótérrel.

A vasútállomásra visszatérhetünk a P sáv és a P+  jelzésen (3,4 km), vagy a széles kocsiúton haladva a Szobor-hegy aljáig (ez az út ideiglenesen fehér pötty jelzéssel ellátott), onnan pedig a P+ jelzésen (3,26 km).