Mátrafüredi körút

17 tagunkat nem rettentette el a prognosztizált hőség. Szerencsére igazi forróság csak a visszafelé vezető út kis, erdőirtásos szakaszán volt. 14,5 km-t gyalogoltunk, illetve a kedvezményezettek 11 km-t. Reggel negyed nyolckor találkoztunk Gödöllőn, ahonnan négy kocsival indultunk Mátrafüred felé. Útközben Hatvanban még felvettük Incit. 9 óra előtt pár perccel lettük le a kocsikat, és indultunk gyalogtúránkra. Rögtön a parkírozó után átkeltünk a Csatorna-patak hídján, megejtve egy indulási fotót is. Alig emelkedő úton a Csepegő-forráshoz értünk. Az itt kialakított körpadkán megreggeliztünk. Reggeli után a Csörgő-patak kövein átbukdácsoltunk. Tovább emelkedett az út, de még mindig barátságos módon. A Vizes-kesző nevezetű helyen jártunk elegyes erdőben. Fújtatva, de egyenletes tempóban haladtunk most már erősebb emelkedőn. A Vályus-kútnál két út között választhatott mindenki. A hosszabbik út egészen Kékestető alá tartott 970 m maximális magassággal. A rövidebb út a Z+ jelzésen, kényelmes sífutóúton ért Négyeshatárra. Nyolcan voltunk az előbbi, míg kilencen az utóbbi úton. A többiek még pihengettek, de mi nekivágtunk a Disznó-kút felé vezető útnak. A Vályus-kútból már nem a túlfolyó csövön, hanem a kövek között szivárgott ki a víz. A valamikori vadászkunyhót teljesen lepusztult állapotban találtuk. Az erdőben uralkodóvá vált a bükk. Miközben az út már nem olyan meredeken emelkedett, egy rollerpályát kereszteztünk. Felértünk a Pezső-forráshoz, mely igencsak módjával adta vizét. 970 m magasságban elértük a P jelzést. Kicsit leereszkedtünk, hogy ihassunk a Disznó-kút vizéből. Ez Magyarország legmagasabban fakadó forrása. Ez mégannyira sem ontotta vizét, pedig a lányok megígérték Csabának, hogy visznek onnan egy palack forrásvizet. Visszakapaszkodtunk a gerincre, de onnan az út végéig már csak lefelé gyalogoltunk. Négyeshatárnál lévő esőbeállónál vártak be a többiek. Megebédeltünk, aztán indultunk tovább árnyas erdőben. Az árnyas út csak akkor szűnt meg, mikor a Peres-bérc oldalában kivágott erdő helyén még csak növőfélben volt az új erdő. Itt igencsak égetett a nap. Azért minden rosszban van valami jó is: a cserjés felett szép kilátás nyílt a Sár-hegyre és Gyöngyösre. A Csepegő-forrást ismét elérve, most is megálltunk kicsit, hogy vízkészletünket feltöltsük. A parkolóba érve alig 60 fokra melegedő kocsik vártak ránk. Gyöngyösben még meg akartuk nézni az Orczy-kastélyt és a Mátra Múzeumot, de miután csak negyed öt után értünk oda (és az ötkor zár), már nem lett volna elegendő időnk a nyugodt nézelődésre. Majd máskor sort kerítünk rá! Kulturális élvezetek helyett maradt a kulináris: megleptünk két fagyizót is. Hazafelé még egyszer megálltunk Horton dinnyevásárlás céljából.

Startfotó
Csatorna-patak
Reggeli a Csepegő-forrásnál
Átkelés a Csurgó-patakon
Pezső-forrás
Támaszték
Disznó-kútnál
Uralkodó alatvalóival
Négyeshatárnál
Egy méretes taplógomba
Sár-hegy és Gyöngyös
Alagútban
Ereszkedő
Orczy-kastély oroszlánjai
Nyal a csapat
Szintek és távok