Honvéd-szobor

Marcsányi István kántortanító javaslatára, országos közadakozás révén létesült. Radnai Béla (1873–1923) öt és fél méter magas, sóskúti mészkőből faragott alkotását, a jobbjában kivont kardot tartó zászlóvivő honvédet 1901-ben avatták. Három oldalán a csatát vezénylő honvédtábornokok – Aulich, Damjanich, Klapka – arcképei, főhomlokzatán Görgey Artúr domborműve (1934). Az alatta lévő kriptában nyugosznak a közeli dombokon korábban eltemetett 48-as honvédek csontmaradványai. A kovácsoltvas kerítést később Udvary Antal isaszegi plébános saját költségén készíttette el. A honvédemlékmű környezetét korábban a helyi önkormányzat díszburkolattal, díszkivilágítással látta el és parkosította, valamint pihenő asztalokat, padokat helyeztetett el. Környezete minden évszakban szépen ápolt, gondozott.