Visszaútban a PMP Isaszeget elhagyó szakaszától

Pécel crosspálya - Isaszeg vá. Hossza: 6,55 km, jelzetlen út

E túrával egy körutat tehetünk meg úgy, hogy a Pest Megyei Piros (PMP) jelzésen Isaszeget elhagyva egészen addig megyünk, míg ki nem érünk az erdőből a péceli crosspályánál. A PMP-hez csatlakozhatunk a vasútállomástól a P+, és a Z sáv jelzésen a Polgármesteri Hivatalnál, vagy a P+-en továbbhaladva a Szobor-hegy alatt tisztásnál. A távolság az előbbi helyig 1 km, míg az utóbbiig 1,65 km.

PMP vissza

Tehát visszavezető utunkat a crosspályánál, az erdő szélén kezdjük. A távolságmérés is innen kezdődik. Jobbra fordulunk. Erre vezetett korábban a PMP, ezt törlőkereszttel ellátott piros jelzéseken látjuk. Előbb akác-, majd fenyőerdő mellett haladunk el (csak jobbról, balról a crosspályát tarkító cserjés látható). Mielőtt elérnénk a keresztező magasfeszültségű távvezetéket, jobbra a vele párhuzamosan haladó kocsiútra térünk. 250 m-t haladunk így, majd utunk jobbra elkanyarodik a magasfeszültségtől. Ezen az úton szép erdőben megyünk, mígnem egy széles tömörített alapú útra érünk. Eddig 1 km-t tettünk meg. Itt jobbra fordulunk. Szépnevű (Fenyőerdő, Öreghegy, Bogár) utcák indulnak jobbra felfelé, de mi mindig a széles úton maradunk. 2,6 km-t magunk mögött tudva érünk a Liget Klub horgásztóhoz és kempinghez. Továbbmenve jobbra hétvégi házak, balra a Rákos-patak ártere látható. 3,9 km után érjük el Isaszeg első házait, a Buda utcát. Keresztezzük a Széchenyi utcát, majd alig 70 m után a jobbról becsatlakozó úttal együtt a Z (zöld) sáv jelzés is mellénk szegődik. Innen 450 m-re elérjük a Damjanich utcát, és a P+ jelzést is. Balra fordulunk, 160 m-re innen a szép kivitelű Márton-kúthoz, majd a Polgármesteri Hivatalhoz érünk. A Z és a P+ jelzéseket követve a vasútállomásra érünk.