Az ITK éves közgyűléséről

2009.03.21-én 15 órakor tartottuk éves közgyűlésünket Isaszegen, a Falumúzeumban. Sajnos a 15 órai kezdés nem mindannyiunknak ugyanazt az időpontot jelentette, többen egyedileg értelmezték az óramutatók járását. Emiatt csak késve tudtunk kezdeni.

Szerencsére ezt követően már minden flottul ment, az előre meghirdetett napirendi pontok szerint haladhattunk. A napirendi pontok a következők voltak:

1.    Beszámoló 2008. év szakmai és gazdasági munkáiról
2.    2009. évi túrák, események, terveink ismertetése
3.    2009. évi tagdíj meghatározása
4.    2009. évi pénzügyi terv ismertetése
5.    Egyebek

A könnyebb érthetőség miatt adott témakörhöz táblázatokat vetítettem ki. Volt olyan táblázat is, mely a 2008-as túrák helyszíne, tájegysége, megtett túratávja mellett azt is mutatta, melyik túrán hányan vettünk részt. A legnagyobb részvétellel a Burok-völgyi buszkirándulást és az isaszegi Városavató éjszakai túrát rendeztük meg 84-84 fővel. Segédkeztünk a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete által rendezett Galambos Márton emléktúra megrendezésében is, melyen 94-en vettek részt. A közgyűlést szabályszerűen tartottuk meg, ezért sokminden - akár feleslegesnek látszó - dologra is szavazni kellett, ennek ellenére oldott hangulatban, aktív részvétellel tudhatjuk magunk mögé a közgyűlést.

A hivatalos rész után a mindenki által hozott finom süteményeket, desszerteket , és uram bocsá' házi borokat kostólgattunk. A program a 2008-as évek túráiból készült képek vetítésével folytatódott. Az is bizonyítja,  mennyi gyönyörű helyen jártunk, hogy a vetítés este 8 óráig tartott.

Notter Béla

Kapcsolódó tartalmak